Diszkriminálva érzik magukat, mert hivatalosan nem ismerik el és jegyzik be az élettársi kapcsolatukat.
Románia egyike az EU azon hat tagállamának (Lengyelország, Litvánia, Lettország, Szlovákia és Bulgária mellett), ahol semmilyen törvény nem létezik, mely biztosítaná az azonos nemű pároknak, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítsenek. Az Emberi Jogok Európai Bíróságán az elmúlt években több precedensértékű döntés született, az egyik 2015-ös pedig arra kötelezi a tagállamokat, hogy alkossanak törvényt, mely az azonos nemű párok kapcsolatát a házassággal egyenrangúnak ismeri el. Ennek ellenére Romániában nem született meg a törvény, mert ezt nem tartják kötelező érvényűnek.
Mivel úgy vélik, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat lehetőségének elutasításával a román állam megszegi az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8-ik cikkelyét és Románia Alkotmányát is, az ACCEPT egyesület 21 azonos nemű (13 leszbikus és 8 meleg) pár nevében Strasbourghoz fordult. Az egyesület közleménye szerint az Emberi Jogok Európai Bírósága rekord idő alatt vizsgálta meg beadványukat. Florin Buhuceanu és Victor Ciobotaru aktivisták, akik hat éve alkotnak meleg párt, több jogi lépést tettek azért, hogy a román állam ismerje el a kapcsolatukat. Hozzájuk csatlakozott a mostani beadvány során még húsz pár Románia különböző régióiból, akik azt szeretnék elérni, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat révén az azonos neműek hivatalosan is rendelkezhessenek közös vagyonnal, tudjanak közös hitelt igényelni vagy hivatalos ügyekben eljárni, stb.
Az Accept közleménye megjegyzi, hogy soha nem volt eddig példa rá, hogy ilyen nagy számú meleg pár kérjen Strasbourgtól védelmet.
Az eddig próbálkozásokról itt írtunk részletesen.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Az állatvédelemről sokáig legfeljebb akkor esett szó, amikor egy-egy megrázó eset felkavarta a közvéleményt. Az elmúlt évtizedekben azonban csendes, mégis mélyreható változás zajlott le Erdélyben. Riportunkban ennek az átalakulásnak jártunk utána.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Százas nagyságrendben mérte a kristályt a lebukott szamosújvári drogdíler. Sorin Grindeanu szerint a PSD nem díszlet a kormánykoalícióban.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.