Legalábbis Emil Boc multikulturális polgármester szerint. Kint jártunk a kis egyesülés kolozsvári ünnepén.
A kis egyesülés egészen friss nemzeti ünnep a mioritikus hazában. Láttuk a tévében, hogy Bukarestben meg Iași-ban tüntetve, hujjogva ünnepeltek a népek, hát megnéztük, hogyan adják meg neki a módját Kolozsváron. Délután négy órától az ilyenkor megszokott népzenei előadások mentek zsinórban a Fő téren. Nem esett nehezünkre sajnálni az előadókat, tekintettel a fogait villogtató téli délutánra. Ám az ünnep fénypontja a szomszéd téren zajlott, este nyolckor.

Mikor kiértünk a Bocskai (Avram Iancu) térre, megnyugodva láttuk, hogy az ortodox katedrális az ilyenkor megszokott piros-sárga-kék fényben úszik. A népek csendben gyülekeztek, lehettek olyan ezren, ezerötszázan.

A nemzeti színház felé fordítottuk kíváncsi tekintetünket, és megnyugodva láttuk, hogy az ilyenkor megszokott trikolórok ott vannak a helyükön. Ugyanakkor szívtépően szomorú tárogató hasított a fülünkbe. Mintha nem egyesülést, hanem valamiféle országhalált ünnepelnének itt. Ám a szomorúságot hamar lekeverték, és felharsant Emil Boc multikulturális polgármester hangja, hogy ezen a napon, meg a nagy egyesülés feltétele a kis egyesülés volt, meg Románia erős, meg ortodox, meg ehhez hasonlók. Aztán a kis Boc intett egy nagyot, és felrobbant az ég.

Ismét a katedrális felé fordultunk, és megnyugodva láttuk, hogy a szokásos trikolór és egyéb színű röppentyűk hasítják szét sivítva az est sötétjét. A derék Avram Iancu szobra olybá tűnt, mintha diszkóban állna. Ő a nagy DJ, figyeljék meg a jobb kezét. Közben a zene ismét berobbant a fülekbe, na de... ettől a zenétől eltátottuk a szánkat. Kérjük tisztelettel,
">EZ a zene ment. Nem vicc! A Paint It Black a Rolling Stones-tól. Persze ilyen érzelgős-vonós változatban. Hogy mi járhatott az esemény zenei rendezőinek fejében, amikor épp ezt a nótát választották, örök rejtély marad.

Ismét a nemzeti színház felé fordultunk, és megnyugodva láttuk, hogy Emil Boc multikulturális polgármester trikolór szalagban áll a lépcsősor tetején, két román népi menyecske (jó, az egyik matróna) és az égre néz.

Ismét a katedrális felé fordultunk, és megnyugodva láttuk, hogy a tűzijáték a megszokott módon egyre pompázatosabb, egyre nagyobbakat robbannak a lövegek, Avram Iancu pedig egyre vadabbul keveri a muzsikát.

Az utolsó pukk után ismét a nemzeti színház felé fordultunk, és láttuk, amint Emil Boc multikulturális polgármester a megszokottól eltérő módon lesiet és elvegyül a tömegben. A helyét a helyre román népi legények és menyecskék (jó, az egyik matróna) foglalták el és belefogtak az Egyesülés Hórájába. A Rolling Stones után ez kicsit furcsán csengett a fülünkben. Közben odalent a népek igyekezték kitalálni, hogyan is kell azt a bizonyos óriás hórát kialakítani, az egész katedrális körül.

Az akció végül egész jól sikeredett. A népek szépen összefogózva andalogtak a katedrális körül, az úttesten, miközben a román népi énekesek teli tüdővel fújták a hórát.
Mivel fotón nem annyira mozgalmas a megahóra, készítettünk egy kis videót is az akcióról.

Aztán pár perc múlva ennek is vége lett. Ebben a rohadt hidegben nem lehet sokáig hórázni. Úgyhogy a népek szépen szétrebbentek, ki kocsmába, ki haza. A szervezők utánunk vetettek még egy tárogatós népzene + Örömóda remix medleyt, aztán megnyugtató módon csend borult a térre.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.