S akkor még csodálkozunk, hogy kezükbe vennék a sorsukat?
Ha kicsit rosszindulatúak lennénk, akár azt is hihetnénk, hogy szándékosan mutat be az erdélyi nagyvárosoknak legutóbbi lépéseivel a kormány, így akar bosszút állni a Nyugati Szövetséghez hasonló önállósodási törekvések miatt. Pedig lehet, hogy Bukarest nem tesz mást, mint amihez az elmúlt évtizedekben hozzászokhattunk: megfeledkezik Erdélyről.
Íme az egyik napnál is világosabb példa: a fejlesztési minisztérium öt romániai városnak vásárol villamosokat, a 70 közszállítási jármű 600 millió euróba kerül. És vajon hol fognak csilingelni? Hát délen, természetesen. Galac, Brăila, Ploieşti, Craiova és Resicabánya részesül a PSD-kormány jóindulatából, derült ki az elektronikusan meghirdetett közbeszerzési eljárásokból.
Újabb 17 közszállítási járművet kap Craiova, míg a maradék 13 villamos Resicabányára kerül. Ez egyedüli bánsági városként részesül a bukaresti kegyben, melyet úgy tűnik, egyetlen erdélyi város sem érdemelt ki. Igaz, ezek zöme jóval megelőzte Bukarestet, évekkel ezelőtt európai uniós és saját forrásokból korszerűsítette gépjárműparkját. És korszerűsíti azóta is folyamatosan, elég csak a kolozsvári elektromos autóbuszokra gondolni.
Arra, hogy a bukaresti kormánypalotában nem ismeretlen betegség az amnézia, más példa is akad. És az előzőnél is súlyosabb: a turisztikai minisztérium által az ország népszerűsítésére készített videoklip. Melyből furcsa módon épp a legtöbb látogatót vonzó erdélyi nagyvárosok maradtak ki. A számos látnivalóval, épített és szellemi örökséggel – és ennek köszönhetően számos turistával is – büszkélkedő
így egy szó sem esik róluk az egyébként nem túl kreatív filmecskében. Mellyel a hazai kulturális turizmust szeretné fellendíteni a szaktárca.
Erdélyből Gyulafehérvár nyitja a népszerűsítő anyagot, ez a Nagy Egyesülés helyszíneként került be a válogatásba. Az egykori szász városok közül egyedül Nagyszebent ért hasonló megtiszteltetés, amit annak köszönhet, hogy 2007-ben Európa kulturális fővárosa volt, idén pedig gasztronómiai régió. A Bánságból Temesvárt mutatják be pár közelkép erejéig a promóciós anyagban, mely szintén a 2021-es Európa kulturális fővárosa címnek köszönheti a lehetőséget.
Ellenben ott szerepel benne a látványosságairól nem annyira híres Zsílvásárhely (Târgu Jiu), mely valószínűleg azzal érdemelte ki a privilégiumot, hogy Constantin Brâncuși több szobra is itt látható. Az említetteken kívül még Konstanca, Iași és Bukarest látnivalóiba nyernek betekintést a kormány klipjéből tájékozódó külföldiek.
legtöbben a kezdetleges, ötletszegény kivitelezést kifogásolták, de sokan tették szóvá azt is, hogy a szaktárca az erdélyi nagyvárosok helyett miért Zsílvásárhelyre invitálja city break-re a külföldieket, ahova ráadásul nem is annyira könnyű eljutni.
A helyszínválasztást a klip rövidségével indokolták a minisztérium illetékesei, szerintük ebbe azok a városok kerültek be, melyekben a „románok számára a legfontosabb szimbólumok” vannak. De melyek az együttélés gondolatát is hangsúlyozzák egy multikulturális, sokszínű közegben.

Nagyvárad felújított főtere a hazai szecesszió gyöngyszemével, a Fekete Sas-palotával.
A kincses városnak mindenképp helye lett volna a kisfilmben, mondta Manuela Cîmpean, a kolozsvári polgármesteri hivatal turisztikai illetékese, aki szerint ebben „mindenki elfért volna”. Főleg, hogy a statisztikai intézet adatai szerint a tavalyi év első felében Bukarest, Brassó és Konstanca után a kincses város vonzotta a legtöbb turistát, több mint 300 ezret.
mely – mint a számok is mutatják – sikeresnek bizonyult. (Kicsit rosszmájúan tesszük hozzá: lehet nem is baj, ha a magyar, szász és zsidó épített, illetve kulturális örökséget nem egy ilyen ötletszegény kisfilmmel reklámozzák.)
A centenárium jegyében, 150 ezer lejből készült videoklipet nemzetközi rendezvényeken, reklám- és marketingkampányok részeként fogja nyomatni a minisztérium. A szaktárca szerint idén újabb születik, melyben más helyszíneket ajánlanak city break-re. Lehet találgatni, hogy ezúttal mely városokra esik a választás.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.