Fotó: Facebook / Digi24
Fotó: Facebook / Digi24
Ion Iliescu volt kormányfő kritikus egészségi állapotban van. A romániai falvakban élők több tíz kilométert kell megtegyenek ahhoz, hogy egy bankautomatához jussanak.
A volt kormányfő egészségi állapotáról szombaton közölte a hírt a bukaresti Prof. Dr. Agrippa Ionescu Kórház. Eszerint Iliescu általános állapota rosszabbodott:
– közölték. A kórház szerint Iliescu multidiszciplináris orvosi csapat felügyelete mellett maximális intenzív ápolásban részesül.
A 95 éves volt államelnök június 9-e óta fekszik az Agrippa Ionescu Kórházban. Június 16-án jelentették be az orvosok, hogy tüdőrákban szenved.
A korábban villámárvizek által sújtott észak-moldvai térségben fekvő Békási-víztározóban az elmúlt napok alatt hatalmas mennyiségű hulladék halmozódott fel: farönkök, facsonkok és egyéb szemét lepte el a tó vizét.
A fahulladék-tengerré változott víztározóhoz a környezetvédelmi miniszter csónakokat küldött, valamint a vízügyi társaság munkatársait, hogy segítsenek eltávolítani a szemetet a tóból. Diana Buzoianu a Digi24-nek azt mondta, hogy időzített bomba fog keletkezni, ha a hulladékot nem távolítják el időben a vízből.
Az Apele Române három hajója, valamint az erre felhatalmazott személyzet szombaton érkezik a víztározóhoz, hogy segítsen a tó vizébe került hulladék eltávolítására irányuló beavatkozási akciók azonnali megtervezésében.
A miniszter szerint viszont a Hidroelectrica felelőssége és beavatkozási jogköre a hulladék eltávolítása a területről, de minden hatóságnak kötelessége, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a térség lakossága ne kerüljön veszélybe, mivel állattetemek, bútormaradványok, szemét és rönkök vannak benne.
A tóban lévő hulladék miatt pénteken riadókészültséget hirdettek. Az elfogadott sürgősségi intézkedések a következők: nehézgépek mozgósítása a hulladék összegyűjtésére és elszállítására.
Van bankszámlánk és bankkártyánk, de nincsenek bankautomatáink: a vidéki területeken az emberek kilométereket gyalogolnak az első ATM-ig, hogy készpénzt vegyenek fel. Egy statisztika szerint a romániaiak negyedét fenyegeti a szegénység miatti társadalmi kirekesztés veszélye - az alapvető pénzügyi eszközökhöz való hozzáférés hiánya tovább növeli a város-vidék szakadékot.
Jászvásártól mindössze 30 kilométerre majdhogynem embert próbáló feladat egy bankautomatát találni - falu a kártya szinte használhatatlan, ráadásul maga a készpénzfelvétel is időbe és pénzbe kerül. Ha személyautóval megyünk egy automatához, a kocsi tankolási költségei is extra kiadásnak számítanak, így vannak olyanok, akik képesek kiadni 100 lejt is azért, hogy kézpénzt vegyenek fel.
Az Observatornews szerint például a moldvai Prisăcani községben, ha most készpénzre lenne szükségünk, Răducăneni községbe kellene mennünk, ahol a legközelebbi ATM 9 kilométerre van, ha van autónk. Ha viszont nincs autónk, akkor busszal kellene mennünk, ami naponta csak néhányszor jár a faluba. A jegy 15 lejbe kerül Tomești községig, ahonnan egy másik, körülbelül 30 kilométerre lévő bankautomatához visz minket, ami körülbelül egy órát vesz igénybe. És ez csupán egy a sok eset közül.
A vidéken élők közel 70 százalékának van bankszámlája, de nem tudnak könnyen hozzáférni. Egy nemrég készült tanulmány szerint Románia településeinek csaknem 80 százalékán nincs bankautomata, a legtöbbjük a nagyvárosokban koncentrálódik.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.