Ez pedig csak egyet jelent: kezdődik az iskola.
Mintegy 2,3 millió óvodás és iskolás kezdi el hétfőn a 2017-2018-as tanév első félévét. Közülük 165.000 előkészítő osztályos és közel 400.000 óvodás korú gyerek.
Az oktatási miniszter által jóváhagyott tanévrend szerint a most kezdődő iskolai év 35 tanítási hétből, azaz 167 munkanapból áll, és két félévre tagolódik: az első 2017. szeptember 11-én kezdődik és 2018. február 2-áig tart, a második pedig 2018. február 12-étől június 15-éig tart.
A tanév szerkezetében a vakációk időpontjai a következők: téli vakáció – 2017. december 23. és 2018. január 14. között; félévközi vakáció: 2018- február 3-11.; tavaszi vakáció: 2018. március 31. – április 10.; nyári vakáció: 2018. június 16-szeptember 9. Az elemi osztályok tanulói, illetve az óvodások vakáción lesznek továbbá a 2017. október 28-a és november 5-e közötti héten is. A líceumot végző tanulók számára 2018. május 25-én ér véget a tanév, a nyolcadikosok pedig 2018. június 8-án végeznek.
A törvény által megszabott munkaszüneti napokon nincs tanítás.
Az Iskola másként országos program öt egymást követő munkanapot ölelhet fel, és mindegyik tanintézmény eldöntheti, hogy mikorra időzíti 2017. október 2-a és 2018. május 31-e között.
A tanév rendje szerint a félévi dolgozatokat a szemeszterek végére kell időzíteni; a tantárgyversenyek országos szakaszait a tavaszi vakációban tartják.
A szaktárca vezetője augusztus végén úgy nyilatkozott: az érettségire készülő diákok által elsajátítandó tananyag „fellazítását” szeretnék elérni. A kiértékelés terén is változtatásokra készülnek: például többé nem fogják egyik megyéből a másikba vinni a dolgozatokat, de a tanárokat sem a javítóközpontokba – közölte a miniszter.
Újdonság az is, hogy a dolgozatokat ezentúl beszkennelik, a tanárok pedig akár laptopról vagy otthoni számítógépükről is végezhetik a javítást, mert a biztonsági rendszernek köszönhetően „egyetlen tanár sem fogja tudni, melyik tanuló dolgozatát javítja”.
A miniszter szerint ezáltal egyrészt csökken a javítási folyamat költsége, másrészt a tanárokra nehezedő nyomás is kisebb lesz.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.
Az egészségügyi költségvetés hiánya meghaladja a nyolcmilliárd lejt, a mentősök fizetése is veszélyben van. Harminc százalékkal több áldozata van idén az emberkereskedelemnek Romániában...

Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.