// 2025. január 11., szombat // Ágota
EU

Hurrá! Nyártól most már tényleg jön az ingyenes roaming

// HIRDETÉS

Az EU területén legalábbis, az EU polgárai számára.

Elfogadta az uniós tagállami kormányokat tömörítő tanács kedden a roamingdíjak jövőbeli nagykereskedelmi árairól szóló határozatot, és ezzel minden akadály elhárult az elől, hogy az állampolgárok június 15-től a belföldi feltételekkel megegyezően telefonálhassak, küldhessenek SMS-t és használhassák az adatkeretüket az Európai Unió területén.

„A tanács mai utolsó szavazásának eredményeként megnyílt az út az ingyenes barangolás előtt" - közölte Emmanuel Mallia, az Európai Unió soros elnökségét betöltő Málta versenyképességi minisztere. "Idén az európaiak azzal a tudattal mehetnek nyaralni, hogy a megszokott feltételek mellett kötetlenül tudnak majd telefonálni, SMS-ezni és internetezni. Az EU ezzel a nagyon kézzelfogható intézkedéssel is igyekszik megkönnyíteni a polgárok életét" - tette hozzá.

Az országhatárokat átlépő, „barangolásos" mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel. Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingtarifák az EU-n belül, 2017. június 15-én pedig végleg megszűnnek ezek a díjak az egységes távközlési piacról szóló rendelet értelmében.

Kivételt ez alól a „visszaélésszerű", évenként négy hónapnál hosszabb külföldi mobilhasználat képez. Ebben az esetben a szolgáltatók a nagykereskedelmi árakat alkalmazhatják a felhasználók pótdíjazása esetében, azaz hanghívásokkor percenként 3,2 eurócentet, SMS-enként 1 eurócentet, az adatforgalomra 7,7 euró/gigabájt díjat számolhatnak fel. Utóbbi fokozatosan csökkenni fog: 2022-től már csak 2,5 eurót kérhetnek majd egy gigabájtért.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség
Főtér

A szuperúszó szuperautója, avagy a román példaképtelenség

Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat
Krónika

Bejelentette a posta, mikortól kézbesíti a nyugdíjakat

A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban
Főtér

Románia nagykorúsítása a schengeni övezettel – tizennyolc év az Európai Unióban

Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak
Székelyhon

Létezhetetlen, mégis igaz: egy magánszemély 620 ezer lejjel tartozik a városnak

A cégek és más jogi személyek helyi adóinak alig több mint 50 százaléka folyt be a gyergyószentmiklósi városkasszába 2024-ben. Idén őket is nagyobb kedvezmény ösztönzi őket a fizetésre. A magánszemélyek adózási hajlandósága azonban jónak mondható.

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster
Krónika

Nagyot alkotott a Dacia: rendelhető a Bigster

A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.

Holtan találtak két tinédzsert
Székelyhon

Holtan találtak két tinédzsert

Holtan találtak szerdán a város melletti mezõn két tulceai tinédzsert, egy fiút és egy lányt, akik a múlt hét végén tűntek el otthonról.

// még több főtér.ro
Boldog(abb) új évet mindenkinek!
2024. december 31., kedd

Boldog(abb) új évet mindenkinek!

A Főtér szerkesztősége szeretetben, jóságban és szépségben gazdag új évet kíván minden kedves olvasónak!