// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

Hivatalosan is influenzajárvány van Romániában, már 54-en haltak meg

// HIRDETÉS

Nem kizárt, hogy a helyzet sokkal rosszabb, mint papíron: számos kórházból nem jelentik az eseteket, máshol ferdítenek.

A legfrissebb adatok szerint szerdára már 54-re emelkedett az influenzában elhunyt betegek száma az országban, s mivel a fertőzőbeteg három egymást követő héten a vártnál nagyobb mértékben terjedt (átlépte az úgynevezett járványküszöböt), a minisztérium hivatalosan is kihirdette: influenzajárvány van az országban.

Ezt szerdán délelőtt Sorina Pintea egészségügyi miniszter jelentette be, majd felvázolta, hogy a hivatalossá vált járványhelyzet semmilyen plusz intézkedéssel nem jár, a hatóságok „ugyanúgy végzik a dolgukat, mint korábban”, mert „nincsen ebben semmi rendkívüli, ez minden évben előfordulhat”. Pintea szerda délelőtti sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy az egészségügyi minisztérium nem fog vakációt javasolni a tanintézetekben, de bárhol felfüggeszthetik a tanítást az influenza terjedésének megelőzése végett, amennyiben az iskola – vagy egy osztály – diákjainak 20 százaléka megbetegszik, és emiatt nem tud bejárni a tanórákra. 

Közben az egészségügyi miniszter jól leteremtette az illetékes hatóságokat és az egyes kórházakat is amiatt, hogy számos megyéből egyáltalán nem jelentették az influenzás eseteket, más egészségügyi igazgatóságok pedig ferdített adatokat közöltek. „Csak két példát említek: Bukarestben 49 kórház működik, de csak 17 egészségügyi intézményből kaptunk jelentést a megbetegedése számáról. Ugyanakkor olyan megyéről is tudunk, ahol már négyen meghaltak, de egyetlen esetről sem tájékoztattak” – vázolta fel a helyzetet a tárcavezető. 

Az influenza tünetei közé tartozik a magas láz, a végtagfájdalom, a fejfájás, valamint a kicsit később jelentkező légúti tünetek. Szövődménye lehet tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás, szívelégtelenség, középfülgyulladás, asztmás roham, valamint vesekárosodás. Azok, aki védőoltás mellett kapják el a betegséget, könnyebben jutnak túl rajta, és a szövődmények kialakulására is kevesebb esély van. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn
Főtér

Kórházba került két közalkalmazott és a postás, miután összeverekedtek a polgármester szülinapi buliját követő after partyn

Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész
Krónika

Meddig terjedt a hatalma a Securitate Kovászna megyei parancsnokának? – 2. rész

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.

Ha így marad, nem tart ki a következő fűtési idény végéig a most meghosszabbított villanyszámla-támogatási program
Székelyhon

Ha így marad, nem tart ki a következő fűtési idény végéig a most meghosszabbított villanyszámla-támogatási program

Meghosszabbították 2026. december végéig a villanyszámla-támogatási programot – tájékoztatott pénteken az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség (ANPIS).

// még több főtér.ro