Továbbá: még mindig lehet rendőrt vesztegetni élelmiszerrel. Kolozsváron feltalálták a politikai pizzát. És megjelent a piacon a cseresznye, de fogózzon meg, mielőtt megnézi az árát.
Az első cseresznye megjelenése a piacon minden évben borzadállyal tölti el a vásárlókat, mivel az árusok elképesztő árakon kínálják a a portékát. Nos, ez idén sincs másként: a híradások szerint egy nagyszebeni piacon jelent meg először a cseresznye.
A helyi média szerint a szebeni piacon szerdán két árusnál volt kapható cseresznye, mégpedig kilogrammonként 250 lejes áron. A gyümölcs Törökországból származik és kisebb mennyiséget is lehet belőle vásárolni, egy kisebb műanyagdoboznyit 70 lejért
Egy harmadik árus azt mondta, ő Görögországból hozatja, és olcsóbban, kilónként „csak” 150 lejért adja majd a cseresznyét.
Egy kolozsvári pizzázó tulajdonosa, aki a híreket is követi és fél szemét a naptáron is tartja, gondolt egyet és megalkotott egy politikai-közéleti terméket. Az „összevont pizzát” az európai parlamenti és az önkormányzati választások ihlették, amelyeket ugyanazon a napon, júniusi 9-én tartanak összevonva.
A vállalkozó megnézte, hogy a vásárlói mit szeretnek a leginkább és összerakott egy két félből álló pizzát: az egyik fele négysajtos (quattro formaggi), a másik pedig diavola.
A diavola alapszíne a vörös (a paprikás szalámi és kápiapaprika színe), ez jelképezi a PSD-t, a másik, a sárga-kék, ami a sajtféléktől, köztük a kéksajttól kapja a színét, ez a PNL-s fél.
Az összevont pizza 35 lejbe kerül a kolozsvári pizzázóban.
Azt hittük, lejártak azok az idők, amikor házikolbásszal, tyúkkal, tojással lehetett megvesztegetni a hivatalos közeget (bár ha belegondolunk, a bolti silány tömegtermékek korában azért egy jó füstölt házi kolbász igenis képviselhet reális értéket).
Botoșani megyében azonban más szelek fújnak. Két rendőrt egy ötkilós sajttal vesztegetett meg még 2020-ban egy gépkocsivezető, hogy szemet hunyjanak egy gyorshajtási kihágás fölött. Az ügyükben nemrég megszületett jogerős ítélet szerint a két rendőrnek ki kell fizetnie az államnak a sajt ellenértékét, ami a négy évvel ezelőtti értéken kilónként 30 lej, vagyis az ötkilós sajtkorong esetében 150 lej – így a két rendőr fejenként 75 lejt fizet be az államkasszába.
A két botoșani rendőr elítélése egy többszereplős korrupciós ügy része, amit a korrupcióellenes ügyészség göngyölített fel és amely végül tyúkpernek bizonyult. Az ügyben a Botoșani megyei rendőrség 16 rendőre ellen indult büntetőjogi eljárás – a közlekedésrendészet dolgozói 2020-ban 100 lej és 100 euró közötti összegeket fogadtak el szabálysértő gépkocsivezetőktől. A kenőpénz összege azonban igen alacsony, összesen alig 1600 lej – ehhez képest a perköltségek 4700 lejre emelkednek, amit szintén az elítélteknek kell megtéríteniük. A rendőrökre felfüggesztett börtönbüntetéseket szabtak ki, mivel beismerő vallomást tettek, ebben az esetben pedig a büntetés is csökken. Az elítélteknek közmunkát is kell végezniük. Az ügy még nincs teljesen lezárva, öt gépkocsivezető ellen továbbra is folyik a per.
A csíkszeredai ügyészség lezárta a büntetőjogi eljárást a tavaly júliusban az úzvölgyi katonatemetőben felállított fakeresztek ügyében, a döntés szerint a nacionalista Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet tagjai nem követtel el semmiféle bűncselekményt a keresztek felállításával – írja a Székelyhon.
Közel egy évvel ezelőtt, július 8-án a román nacionalista megnyilvánulásairól elhíresült Mihai Tîrnoveanu vezette szervezet tagjai és szimpatizánsai 150 fakeresztet állítottak fel az úzvölgyi temetőben, ahol korábban a bíróság döntése alapján el kellett távolítani a szomszédos Bákó megyei Dormánfalva polgármesteri hivatala megbízásából felállított betonkereszteket.
Tîrnoveanuék az általuk a temetőben nyugvó román hősüknek nevezett katonák emlékére állították fel a 150 kisebb fakereszteket és egy nagyobb, több mint öt méter magas, szintén fából készült keresztet is.
Az úzvölgyi katonatemető Csíkszentmárton község területén fekszik, az önkormányzat és a Hargota megyei tanács fellebbezni fog a mostani ügyészségi döntés ellen.
Részletekért kattintson a Székelyhonra.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.