// 2024. október 5., szombat // Aurél
késés

Hihetetlen teljesítmény: egy év alatt hat évet késtek a vonatok Romániában

Mindez tavaly történt.

Újabb világra szóló teljesítménnyel rukkolt elő Románia, bár van egy olyan érzésünk, hogy az illetékesek különösebben nem büszkék rá:  a tavalyi év során összesen hat évnek megfelelő késést halmoztak fel a vonatok az országban.

A statisztika első kézből származik: a közlekedési minisztériumból.

És ezzel még javítottak is a teljesítményükön,

2017-ben ugyanis összesen 4,53 millió percnyi késést sikerült felhalmozniuk, ami nyolc és fél évnek felel meg.

A tavalyi év teljesítménye annak fényében figyelemre méltó, hogy 2016-ban is közel 4,5 millió perccel kellett többet várni a szerelvényekre.

A közlekedési minisztérium rögtön lépett: azonnal és hatékonyan bocsánatot kért a késésekért, és közölte, azokat az utasok biztonsága indokolja. Sok helyütt ugyanis annyira rossz a pálya minősége, hogy a szerelvények csak csigalassúsággal settenkedve haladhatnak rajtuk. Máshol viszont meg éppen a karbantartási és javítási munkálatok miatt kell behúzniuk a féket a mozdonyvezetőknek.

A vasutas szakszervezetek egyik képviselője, Rodrigo Maxim elmondta: a sebességkorlátozások felszámolása még sokáig késlekedik – akárcsak a vonatok –, mivel a közlekedési minisztérium nem sokat fektet be az infrastruktúra fejlesztésébe.

A mozdonyok és a kocsik jelentős része elöregedett és gyakran meghibásodik, a tél pedig további problémákat okoz.

A romániai viszonyokat jól illusztrálja, ha összehasonlítjuk őket más országok vasútjának helyzetével. Franciaországban például tíz vonatból nyolc pontosan érkezik, Olaszországban pedig 2017-ben mintegy 11 perc volt a szerelvények által felhalmozott késések mértéke.

Azért van még mit fejlődniük, hogy utolérjék Romániát.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre
Főtér

Románia október elsejétől készen áll az amerikai vízummentességre

Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro