// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

Hazahozta a koronavírus első román áldozatának holttestét a család, csak erről a hatóságok semmit sem tudtak

// HIRDETÉS

Nem akartak segíteni, majd meglepődtek, amikor a család önerőből elintézte a hazaszállítást Olaszországból.

A román hatóságokban egyelőre még csak fel sem merült, hogy segítséget nyújtsanak a koronavírus következtében esetlegesen külföldön elhunyt román állampolgárok holttestének hazaszállításában, de úgy tűnik, váratlanul éri őket az is, ha egy hozzátartozó saját kezébe veszik a probléma megoldását. Ez derül ki az első koronavírusban elhunyt áldozat esetéből, akinek a holttestét, egy másik holttesttel együtt, kedden szállították haza Olaszországból, anélkül hogy bárki is tudott volna erről bármit is.

Az olasz hatóságok – a milánói konzulátuson keresztül – március 14-én tájékoztatták Romániát a 80 éves borsai (Máramaros megye) Ileana Timiș haláláról. Az idős hölgy még a koronajárvány megjelenése előtt pár héttel utazott Olaszországba, egy Milánó melletti településre, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő testvérét kísérte el egy kezelésre. Megérkezésük után nem sokkal Olaszországban megállíthatatlanul terjedni kezdett a koronavírus, melynek jelenlétét Ileana Timiș szervezetében is kimutatták. A fertőzött hölgy március 13-án halt meg, előtte két nappal testvére is elhunyt, de ő nem a koronavírus, hanem a betegsége miatt.

Az itthon maradt családtagok mindent megtettek annak érdekében, hogy hazaszállíttassák a holttesteket. A román külügyminisztériumot és a római nagykövetséget is megkeresték, de azt a választ kapták, hogy nem az ő dolguk ilyen esetekben intézkedni, ezért az elhunyt asszony fia úgy döntött, hogy önerőből intézkedik. A román hatóságok azt hihették, hogy a külföldi állampolgárokra is érvényes a protokoll: az elhunytakat gyorsan, bármiféle szertartás és a családtagok jelenléte nélkül temetik el. Olaszországban viszont olyan nagy már a baj, hogy alig győzik temetni a halottakat, így nem túl meglepő, hogy aláírták a holttest kiadásához és a hazaszállításhoz szükséges papírokat. Mivel minden hivatalos dokumentummal rendelkezett, a család által megbízott temetkezési vállalkozó már nem szólt külön a román hatóságoknak, hanem megjelent a két leszigetelt koporsóval a petei határátkelőnél, ahol a határőrök igencsak meglepődtek.

Összesen hat órát tartották a határnál, míg sikerült eldönteni, hogy mi is legyen. Minden törvény által előírt papírral rendelkezett a sofőr, az összes határnál átengedték, csak Romániában tartóztatták fel. Végül egy speciális rendőri és csendőri konvojjal szállították haza a holttesteket, egyenesen a temetőbe.

Románia első koronavírus következtében elhunyt áldozatát és testvérét a bizarr hazaérkezés után, pap nélkül temették el, a családtagok csak messziről nézhették. A halottszállító autót fertőtlenítették és a sofőrt karanténba zárták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

// még több főtér.ro