// 2026. április 12., vasárnap // Gyula

Hatan égtek benn egy szatmári viskóban

// HIRDETÉS

Három felnőtt és három gyermek halt meg egy péntek hajnalban keletkezett szatmárnémeti lakástűzben.

A Szamos partján álló mintegy 20 négyzetméteres viskóban egy roma család lakott, melynek három felnőtt tagja, valamint egy-, három- és kilencéves gyermeke vesztette életét a szerencsétlenségben. Az egyetlen túlélőt, egy asszonyt, másodfokú égési sebekkel szállították kórházba – közölte a Voceatransilvaniei.ro portál.

A viskó kigyulladása miatt éjjel egy órakor riasztották a tűzoltóságot, mely három tűzoltókocsival ment a helyszínre. A faépítmény azonban szinte teljesen leégett. Ennek az omladékai alól kerültek elő a felismerhetetlenségig összeégett holttestek. A tűzoltók feltételezése szerint a tüzet a rögtönzött kályha okozta, amellyel a hevenyészett házat fűtötték.

Fotó: portalsm.ro 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kit szoptat az anyaország a hon kebeléből, és kit máshonnan?

Varga László Edgár

Gyerekszótár választások előtti kimerült időkben.

Amikor egy országban a hatalom jobb keze nem tudja, mit csinál a bal…

Szántai János

… vagy lehet, nagyon is jól tudja, csak félrenéz, hiszen a hatalom emberekből áll, akiknek családjaik vannak, akik szeretnek jól élni, ha lehet, ingyen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Bethlen István egykori miniszterelnök végnapjai a szovjet levéltári források tükrében

Sólyom István

A gyótapusztai vadászháztól a moszkvai Lubjankáig tartó időszak feltárt részleteiről beszélt dr. Seres Attila történész a Sapientia EMTE legújabb Egyetemi Estjén.

És akkor a miniszter felvett egy maroknyi homokot és odadugta a lefagyott hivatalvezető orra alá

Fall Sándor

Ha csak egy rövid videót nézne meg arról, hogy miként működik az ország, és mekkora munka a megreformálása, akkor ez legyen az.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix
Főtér

Vádat emeltek az elnökválasztás érvénytelenítése után uszító AUR-os képviselő ellen – hírmix

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Eredmények, több mint hetvenszázalékos feldolgozottságnál
Székelyhon

Eredmények, több mint hetvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában
Székelyhon

Lépcsőházba hajtott egy autós Csíkszeredában

Elvesztette uralmát a jármű fölött, és egy tömbház lépcsőházának bejáratához csapódott autójával egy csíkszeredai sofőr szombaton késő este.

// még több főtér.ro