A Torda és Szászsebes közötti sztráda egy 30 kilométeres szakaszáról van szó.
Ha minden igaz, szinte már csodaszámba menő eseménynek lehetünk szemtanúi valamikor július végén vagy augusztus elején: előfordulhat, hogy átadnak a forgalomnak harminc kilométernyi autópályát Erdélyben.
Az A10-es jelzésű Torda-Szászsebes sztrádáról van szó, amelynek összesen 30 kilométer hosszúságú hármas és négyes szakasza kerülhet használatba. Ez a Torda és Nagyenyed közötti szakasz 30 kilométert jelent az összesen 70 kilométeresre tervezett autópályából, amely az észak- és a dél-erdélyi autópályát köti majd össze.
Na, de ehhez előbb el kell végezni a szükséges javítási és felújítási munkálatokat a még át sem adott szakaszokon.
Az történt ugyanis, hogy a Tirrena Scavi nevű olasz kivitelező cég olyan kiváló minőségű munkát végzett, hogy az autópálya-társaság közölte: hiába jelezte a kivitelező, hogy januárban elkészült a munkálatokkal, az aszfaltréteg minősége nem megfelelő. A kivitelező ezt tagadta, ezt követően pedig féléves huzavona kezdődött, ami alatt jóformán a létező összes ellenőrző hatóság kivonult, és igazolta: az aszfalt minősége nem megfelelő.
A cég ennek nyomán végül hozzáfogott, hogy az érintett néhány kilométeres szakaszon új aszfaltréteget fektessen le, az autópálya-társaság szóvivője pedig a HotNews hírügynökségnek azt mondta: amint elkészülnek, július végén vagy augusztus elején ők akár át is vehetik az érintett szakaszt.
A négyes szakaszon is javításokat kell még végezni, de ha minden igaz, ez is elkészülhet néhány héten belül.
A Torda-Szászsebes autópályát négy éve kezdték építeni, de 2015-ben már le is kellett állítani a munkálatokat, mivel kiderült, hogy a 70 kilométeres szakaszból 66 nem rendelkezik építési engedéllyel. Ezekre újabb egy évet kellett várni.
Ám most, ha igaz, hamarosan már száguldozhatunk is az első átadott szakaszokon.
Hacsak ki nem derül, hogy valami még mindig nem stimmel.
Addig a Pro Infrastruktúra Egyesület videóján lehet megcsodálni a még át sem adott szakasz javítási munkálatait:
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az új Dacia-modellt, a Strikert Törökországban gyártják, és háromféle hibrid hajtáslánccal, valamint négy felszereltségi szinttel lesz elérhető Romániában.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.