// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Gyermekszínházi fesztivál Csíkszeredában

// HIRDETÉS

Nem csak az EP-választásokról fog szólni a május 25-ei vasárnap. Akinek gyereke van, és nem leküzdhetetlen a távolság, Csíkszeredába utazhat, ott szervezik meg ugyanis a Lurkó fesztivált, ahol gyermek- és ifjúsági színházi előadásokban tobzódhat a nagyérdemű.

Gyermek- és ifjúsági színházi találkozót szereznek május 25. és 30. között Csíkszeredában, ez már a második Lurkó fesztivál a székelyföldi megyeszékhelyen. „Egy minden eddiginél eseménydúsabb színházi évad vége közeledik, amikor a színházunk hét bemutatót valósított meg a közönsége számára. Ennek tudatában mondom, hogy a Lurkó Fesztivál bizonyos szempontból a legkiemelkedőbb eseménye a színházi évadnak” – fogalmazott Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. 

A tavalyi fesztivál tapasztalatait is figyelembe véve a szervezők több szempont alapján válogattak össze előadásokat. Osztálytermi előadás, nagyszínpadi, stúdió-jellegű színházi és bábszínházi produkciók, szabadtéri fellépések: hivatásos magyarországi és erdélyi társulatoktól 13 különböző produkció szerepel a fesztivál programjában. „Egy év alatt nem túl sok gyermekelőadás születik a romániai magyar színházaknál, úgyhogy egy szélesebb válogatás magyarországi előadások jelenlétét is kéri. Megpróbáltunk ugyanabba a költségvetésbe is beleférni, mint a tavaly, úgyhogy idén még nagyon szélesen nem nyitottunk az előző fesztiválhoz képest, viszont a folytatásban valószínűleg az lesz a járható út, hogy Magyarországról több előadást fogunk hívni” – magyarázta Budaházi Attila, a színház dramaturgja.

Idén a Stúdió K (Magyarország), Boka Gábor (Magyarország), a Lilliput Társulat (Nagyvárad), a Váróterem Projekt (Kolozsvár), a BonBon Matiné (Magyarország), az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház Magyar és Román Tagozata (Marosvásárhely), a Cimborák Bábszínház (Sepsiszentgyörgy), a Brighella Bábtagozat (Szatmárnémeti), valamint a házigazda színház gyereknek és fiataloknak készült produkciói lesznek láthatók.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro