// 2024. október 1., kedd // Malvin
nacionalista

Gúnyolódva cáfolgat a Román Akadémia nagyromán elnöke

Igaz, eléggé áldozati ez az irónia. Viszont Pop úr végre kimondja magáról, hogy...

Amint arról beszámoltunk, Ioan-Aurel Pop (a Román Akadémia vadiúj elnöke, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem hírek szerint leköszönni készülő nagyromán és „magyarbarát” rektora) neve szerepel a Revista 22 által közzétett szekus besúgó listán.

Az elnök úr rögtön a lista közlése után tagadta, hogy besúgó lett volna. Aztán szombaton délelőtt gúnyos hangvételű bejegyzésben is reagált a „vádakra”. Tessék:

„Egyes romániai véleményformálók kijelentései alapján arra a következtetésre jutottam, hogy nekünk mindünknek, akik 1989 előtt éltünk és éretté váltunk azokban a szörnyű években, testileg vagy szellemileg meg kellene halnunk, folyamatosan térdepelnünk és meaculpáznunk kellene. Így is lehet. 

Én például elnézést kérek minden vádlómtól, amiért szándékosan 1955-ben születtem ahelyett, hogy Jó Sándor (I. Sándor moldvai fejedelem – a szerk.) kortársa lettem volna. Amiért három nyelven végeztem az óvodát (románul, magyarul, németül), mert így írta elő a „proletár internacionalizmus”, ahelyett hogy Londonban vágtam volna neki a gyermekkornak, angolul. Amiért „kitartóan kértem”, hogy pionír, KISZ-tag és kommunista lehessek ahelyett, hogy az antikommunista ellenálláshoz csatlakoztam volna, ahogy tette azt minden román. Amiért évfolyamelsőként végeztem a brassói 1. (Andrei Șaguna) Elméleti Líceumban ahelyett, hogy osztályismétlő lettem volna. Amiért a rövid katonaság mellett „döntöttem” volna ahelyett, hogy a militarizmus ellen tüntettem volna. Amiért a kolozsvári egyetemet választottam ahelyett, hogy az egyetemi börzék kínálatát kihasználva az Amerikai Egyesült Államokba vagy Németországba mentem volna. Amiért „követeltem” tanáraimtól, hogy a kolozsvári egyetem évfolyamelsőjévé tegyenek ahelyett, hogy szürke és névtelen diák maradtam volna. Amiért ragaszkodtam hozzá, hogy négy évig tanár legyek egy külvárosi ipari iskolában Kolozsváron ahelyett, hogy elfogadtam volna egy kutatói állást Oxfordban. Amiért párttag voltam, hogy elvégezhessem a doktori képzést ahelyett, hogy szerényen megmaradtam volna az alapfokozatnál. 

Folytathatnám ezeket az „amiért”-eket, de fölösleges. Engem és kortársaimat mindig is ostobáknak, tanulatlanoknak, félművelteknek, politikai trükközőknek, a marxista ideológia által fertőzötteknek, autohtonistáknak, protokronistáknak és nacionalistáknak tartottak. Következésképpen jelenleg úgy tekintenek ránk, mint igazi közellenségekre vagy, ha így nem is, akkor mint teljesen haszontalanokra, egy letűnt és a történelem által lenézett világ relikviáira. Generációm nagy részéhez hasonlóan úgy érzem magam, mint akit a katasztrofális kommunista korszak bemocskolt, amelyet mi is építettünk attól a pillanattól kezdve, hogy benne éltünk. Arra számítok, hogy Hodor úr (a Revista 22-ben megjelent besúgólista közlője és a cikk szerzője – a szerk.), a CNSAS (a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság – a szerk.) és egyéb (többé-kevésbé morális) fórumok a halálos ítéletünket kérjék.”

Hát, ez eléggé áldozati diskurzus. Egy dolognak viszont örülünk: a prof végre elismerte, hogy auohtonista, protokronista és nacionalista.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro