// 2026. július 4., szombat // Ulrik

Gerillakertészkedéssel menőznek Váradon

// HIRDETÉS

Ásót, kapát, lapátot ragadnak az egyetemisták Nagyváradon. A Szent László Napokat (június 26 –29.) megelőző szombaton egy gerillaakció keretében felvirágoztatják a várost.

Amint a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) sajtóreferense, Sipos Emőke a mai sajtótájékoztatón elmondta: a Zöldebb Szent László Napok, zöldebb Nagyvárad program részét képező gerillaakcióval arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy saját környezetünk rendbe tétele, „megművelése” nemcsak a város vezetésén múlik, hanem a város lakóin is.

A PKE, mint az idei Szent László Napok társszervezője számos önálló programmal készül. A Képzőművészeti tanszék Alkalmazott víziók című jubileumi kiállítását június 29-én, vasárnap, 16 órától nyitják meg a Léderer Malomban (Miron Costin/Kocsány János utca 21. szám). A kiállítást már Pesten, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is láthatta a nagyérdemű – az oktatás helyszínén, Nagyváradon azonban nem.

Sipos Emőke arról is tájékoztatott, hogy az egyetem a Szent László Napok fő helyszínén, a Rhédey-kertben karriersátrat állít, ahol az érdeklődők személyiségteszteket és önismereti teszteket tölthetnek majd ki, lesz grafológiai elemzés, kommunikációs játékok, tárgyalástechnikai játékok, és önéletrajzírási tanácsadás.

A Zeneművészeti Tanszék egy villámcsődülettel hívják majd fel a figyelmet, hogy megkezdődtek a Szent László Napok. A napjainkban divatos zenei flash mobok nem titkolt szándéka a komolyzene népszerűsítése.

Az egyetem berkeiben működő további intézmények – a Partiumi Magyar Művelődési Céh, a diákszervezet, valamint a gyülekezet – is kiveszik a részüket a szervezésből, a részletekről az alábbi linken olvashatnak. 

Fotó: Mohácsi László Árpád

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Székelyhon

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

// még több főtér.ro