Mindkét vasárnapi délutáni nyolcaddöntőből az esélyesebb csapat jutott tovább a labdarúgó Európa-bajnokságon, de míg a németek könnyedén elintézték Szlovákiát, a franciák közel egy órán át hátrányban voltak az írek ellen.
A német válogatott már első perctől kezdve satuba fogta a szlovákokat, és mivel a széleken (főként a balon) könnyedén került a védősor mögé, félórán keresztül fokozatosan növelte is a nyomást. A labdavesztések után azonnal visszatámadva, a labdaszerzések után a labdát azonnal a támadó harmadba visszajuttató német csapat első helyzeténél Kozácik még védte Khedira fejesét, de a szöglet után kifejelt labdát Boateng 20 méterről, kapásból a jobb alsó sarokba bombázta. Gyorsan jöhetett volna a második is, de Özil erőtlenül lőtte a Gomez fellökéséért befújt 11-est, a szlovák kapus pedig eltalálta a sarkot, és védeni tudott.
A szlovákok az egész első félidőben csak kétszer szabadultak ki a német szorításból, de Kucka fejesét Neuer kitolta a léc alól. Közben pedig Draxler sorra dolgozta ki a helyzeteket társainak, azonban Özil és Müller sem talált kaput, a félidő végén viszont Gomez 4 méterről már nem hibázott.
A szünet utáni percekben Kucka egymaga próbált fordítani, de előbb középre lőtt, majd jócskán mellé. A németek pedig ugyan kényelmesebben mentek előre, de egy őjabb szöglet után ismét betaláltak: Hummels felfejelt labdáját a meccs legjobbja, Draxler vágta kapásból a rövid felsőbe. Ez volt a pillanat, amikor a szlovákok is feladták, Joachim Löw pedig kezdte lecserélni húzóembereit, csak az Eb-n eddig a góllövés ellen beoltott Thomas Müller maradt végig a pályán. A nyolcaddöntők eddigi legsimább sikerét arató Németország a legjobb nyolc között a hétfői olasz–spanyol meccs győztesével találkozik.
Az első félidő, és ezen keresztül a meccs képét Írország 2. percben értékesített büntetője határozta meg. A franciák igyekeztek gyorsan labdát szerezni és Pogbán keresztül eljuttatni a szélsőkhöz, vagy a bójánál is bójább centert játszó Giroud-hoz.
Az írek nem bízták a véletlenre a fű tisztaságát, rendszeresen feltörölték a tizenhatosuk előterét valamelyik franciával, így jó pár szabadrúgást lőhettek a gallok, és akadtak nagyon veszélyesek is. Giroud és Griezmann fejjel, Pogba lábbal tesztelte Randolphot, miközben az írek a lábak mellett a játékot is tördelték, minden létező etikus és etikátlan eszközt felhasználva igyekeztek elrontani a franciák játékát, esetenként pedig kontrákból még helyzetecskéig is eljutva.
A Kékek képtelenek voltak beindulni, kidobáskor az írek mintaszerűen zárták a passzsávokat, a többi esetben pedig többnyire kirúgással végződött a támadás. A félidő végén még volt egy óriási helyzetsorozata a franciáknak, de az írek minden lövést hősiesen blokkoltak.

Szünetben Dechamps nagyon offenzíven cserélt, a védekező középpályás Kanté helyett jött a szélső/csatár Coman. Emiatt (is) nagyon jól indult a második félidő: a védekező ember hiánya miatt az írek könnyebben jutottak kapuig és veszélyeztettek McClean révén, a franciák pedig az extra támadóval gyorsabban tudtak támadni. Ebből végül a hazaiak jöttek ki jobban, Sagna beadását Griezmann fejelte a kapuba (1-1). Három perc múlva óriási hibát vétettek az írek, és Griezmann ajtó-ablak ziccerben megszerezte második gólját is. Ezután ziccer-ziccert követett, majd Duffy a 66. percben hátulról felrúgta Griezmannt, Rizzoli azonnal pirosat adott neki, és a lényegi kérdések ezzel el is dőltek. A franciák lelkesen támadták végig a félidőt, de a befejezések vagy utolsó passzok pontatlansága miatt nem tudták növelni az előnyt, mg az írek becsülettel küzdöttek annak ellenére is, hogy szemmel láthatólag nagyon csúnyán megütötte őket a Les Bleu fordítása.
Az írek csapatjátékát, illetve lelkesedését dicséret illeti, a franciáktól pedig a két gólt szerző Griezmannon kívül Pogbát és Payet-et kell kiemelni. Mindent egybevéve abszolút megérdemelt a francia továbbjutás, a házigazda a hétfő esti Anglia–Izland összecsapás nyertesével mrkőzik majd a négy közé jutásért.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
A gyorshajtásnak is van határa, ma minden bizonnyal ez 248 km/óra – ennyivel mértek be egy sofőrt a rendőrök szombaton délután az észak-erdélyi autópályán.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.