A németek és az amerikaiak boldogak, a csalódott Ronaldo őzikeszemekkel néz, míg a ghánaiak elképesztő ostobaságokat követnek el.
Persze, hogy végül továbbjutott Németország a nyolcaddöntőbe. 1-0-ra legyőzve az Egyesült Államokat az utolsó körben, végig támadva a meccset, de nem agyonerőltetve magát, 7 ponttal végzett a brazíliai labdarúgó-világbajnokság G csoportjának első helyén, és magával vitte az amerikaiakat is a legjobb tizenhat közé.
A mester és tanítványa összecsapásán – a jelenlegi német szövetségi kapitány, Joachim Löw nyolc évvel ezelőtt, a hazai rendezésű vébén még a ma az amerikaiak szakvezetőjeként tevékenykedő, akkor viszont a német válogatottat irányító Jürgen Klinsmann segítője volt – a két, egyaránt négypontos csapat meg akarta cáfolni, hogy összejátszanának, hogy egy kényelmes döntetlenben kiegyezve szépen kiejtsék a csoportból Ghánát és Portugáliát.
Ennek szellemében Németország már a második percben vezetést szerezhetett volna, de vébén először kezdőként játszó Podolski fölé lőtt, majd Boateng és Özil sem volt szerencsés.
A németek úgy mentek előre folyamatosan, mint egy regimentnyi begorombult Tigris tank, de – hogy kissé sablonosan stílszerűek legyünk – a Sherman páncélosok hatékonyan védekeztek.
A folyamatos német fölény ellenére néha az amerikaiak is meglódultak, és meglódulásaik nem is voltak veszélytelenek, Zusi például vezetést szerezhetett volna, ha lövése néhány centivel alacsonyabban száll.
Talán – ad notam két dudás egy csárdában – a szakadó zápor az oka, de a gólzápor továbbra is elmaradt, sem a nagyon akaró, de a nagyon jól tömörülő amerikaiakon rendre fennakadó németek, sem a néha kimondottan tetszetős támadásokat vezető amerikaiak nem tudtak betalálni.
A szünet után a támadásban nem sokat mutató Podolski helyett bejött a Ghána elleni egyenlítő gólt szerző Klose, mintegy jelzendő, hogy a németek nagyon nem döntetlenre hajtanak.
Támadgattak is, és Müller nagyon nagy góllal szerzett vezetést: egy támadás során Höwedes fejesét Howard kapus a tizenhatos jobb sarkáig tolta, az ott várakozó német csatár pedig hatalmas erővel küldte a Brazucát a kapu jobb alsó sarkába.
A végéig még a németek tisztességből támadgattak, az amerikaiak meg szintúgy tisztességből védekezgettek és kontrázgattak, de látszott, hogy igazából mindkét együttes elégedett a mindkettejük számára továbbjutást jelentő eredménnyel, úgyhogy már csak azt várják, hogy a lefújás után Klinsmann és Löw összeölelkezzen, a játékosok lepacsizzanak, és mindkét válogatott elkezdhesse a felkészülést a nyolcaddöntőre.
G csoport, 3. forduló:
Németország-Egyesült Államok 1-0 (0-0)
Recife, Pernambuco Aréna, 41 ezer néző, v.: Ravsan Irmatov (üzbég)
gólszerző: Müller (55.)
sárga lap: Höwedes (11.), illetve Gonzalez (37.), Beckerman (62.)
Cristiano Ronaldo ezúttal nem sírt a lefújás után. Májerül belőtt frizurája sem lett csapzottabb a kilencven perc alatt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy Portugália fiesztába kezdhetett volna: hiába győzték le 2-1-re Ghánát a párhuzamos meccsen, rosszabb gólkülönbségükkel az amerikaiak mögött végeztek, és ezzel a jellegzetes zselés frizura tulajdonosának összes hölgyrajongója megfosztatott attól az élménytől, hogy a továbbiakban is a vébén láthassa brillírozni kedvencét.
Az egy pontos, a szégyenletes kiesés ellen küzdő Portugália annyiban szerencsésnek mondhatta magát, hogy a szintén egypontos ghánaiak saját hülyeségük miatt elveszítettek legjobb játékosaik közül kettőt, Boatenget és Muntarit.
(Mármint Boateng és Muntari saját hülyesége miatt: egy edzésen összeverekedtek, majd Muntari az egyik csapatvezetőt ütötte meg, Boateng pedig egyenesen Akwasi Appiah szövetségi kapitányt küldte el melegebb éghajlatra. Appiah meg őket küldte ugyanolyan meleg éghajlatra – egyenesen haza, Ghánába).
A portugálok minden esetre nagyon nyerni akartak, és ezt C. Ronaldo már az ötödik percben jelezte is, amikor a jobb oldalon elfutva emelt be zseniálisan, a labda pedig a felső lécről pattant ki.
Foylamatos portugál nyomás közepette megint C. lehetett volna eredményes, de közeli fejesét Dauda kapus kegyetlen jó reflexszel kipaskolta.
Majd nem sokkal később a másik oldalon Asamoah Gyan Beto kapust tette naggyá, amikor egy az egyben rávezetve a labdát laposan kapura lőtt, Beto azonban bravúrral védett.
Aztán ha Ronaldónak nem ment, megoldották helyettük a ghánaiak a portugál vezetést: a bal oldali beadás még a portugál Veloso nevéhez fűződik, a szépségdíjas gól szerzője azonban a ghánai John Boye, aki a kapunak háttal, szinte ollózva, de térddel vágta a labdát a saját hálójába. (Komolyan mondom, ha egyszer sörmeccsen ilyen gyönyörű öngólt szereznék, a Facebookra is föltölteném, annyira büszke lennék rá).
A fordulást követően is a portugálok voltak agresszívabbak, viszont Ghána szerzett gólt: Asamoah a tizenhatos vonaláról adott be balról, az érkező Asamoah Gyan pedig fejjel egyenlített.
Az afrikaiak annyira vérszemet kaptak, hogy Gyan bal oldali beadása nyomán Warris fordíthatott volna, de fejese a kapu mellé szállt.
Már-már úgy tűnt, hogy a portugálok csúnyán beégnek, amikor a ghánaiak valami elképesztő, hihetetlen és érthetetlen megmozdulás révén összehozták nekik a második gólt.
Egy portugál próbálkozást az egyik védő a kapu előtt az égbe fejelt, a visszaérkező labdát pedig a védő és egy portugál által kissé zavart Dauda kapus ahelyett, hogy megfogta volna, lepaskolta a földre – egyenesen a kapuval szemben álló C. Ronaldo elé, aki előbb kilenc méterről belőtte, csak azután lepődött meg, micsoda gólpasszt kapott a ghánai hálóőrtől.
A portugálok iszonyatosan megnyomták a végét, de betalálni már nem tudtak, így hiába győztek, rosszabb gólkülönbséggel a csoport harmadik helyén végeztek, és az egypontos Ghánával együtt – amely ahhoz képest, hogy négy éve majdnem a négy közé jutott, most nagyon leszerepelt – csomagolhatnak.
G csoport, 3. forduló:
Portugália-Ghána 2-1 (1-0)
Brazíliaváros, Mané Garrincha Nemzeti Stadion, 50 000 néző, v.: Nawaf Shukralla (bahreini)
gólszerzők: Boye (31., öngól), Ronaldo (80.), illetve Gyan (57.)
sárga lap: Moutinho (90.), illetve Afful (39.), Waris (55.), J. Ayew (78.)
1. Németország 3 2 1 - 7-2 7 pont - továbbjutott
2. Egyesült Államok 3 1 1 1 4-4 4 - továbbjutott
3. Portugália 3 1 1 1 4-7 4 - kiesett
4. Ghána 3 - 1 2 4-6 1 - kiesett
Címlapkép: www.fifa.com
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.