// 2026. október 13., kedd // Kálmán, Ede

Funar magyar harckocsinak nézett egy Nagyváradon felvonuló debreceni virágkocsit

// HIRDETÉS

Igen, jól olvasták.

Augusztus 21-én az Erdély visszafoglalására készülő magyarok tapsa közepette egy magyar harckocsi vonult végig Nagyvárad utcáin.

Ez most nem egy, a magyar-román konfliktust kiaknázni akaró új, zsé kategóriás kalandregény első mondata, hanem egy román politikus megnyilatkozása.

Aki nem más, mint Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori, bizonyára valamilyen korábbi frusztráció nyomán kóros magyarfóbiában szenvedő polgármestere, aki az utóbbi időben reaktiválta magát, és amikor éppen nem hagymázas áltörténelmi fantazmagóriákkal traktálja a nagyközönséget, akkor hagymázas aktuálpolitikai fantazmagóriákkal örvendezteti meg.

Jó Funárunk, aki jelenleg a közvélemény-kutatásokban még a Futottak még kategóriában sem szereplő Mi Romániánk Párt elnökeként égeti magát, ezúttal nyugatabbra tekintett a kincses városnál, és vigyázó szemei Nagyváradon állapodtak meg.

Konkrétan az augusztus 21-i virágkarneválon, amelyen – amolyan urak által levetett ünnepként – az augusztus  20-i debreceni virágkarnevál néhány kocsija vonul fel a Pece-parti Párizs utcáin. Ezek között rendszerint ott van a debreceni karnevált hagyományosan megnyitó kocsi, amelyen a Szent Korona és a koronázási jelképek – a jogar és az országalma – láthatók, emellett felvonul Nagyvárad és Debrecen, illetve Bihar és Hajdú-Bihar közös virágkocsija, valamint még néhány kocsi a látványosabbak közül.

Gheorghe Funar vigyázó szemei természetesen a Szent Koronát felvonultató virágkocsin állapodtak meg. De a jelek szerint e vigyázó szemeknek alapos szemészeti beavatkozásra lenne szükségük, ő ugyanis

a virágkocsit magyar harckocsinak látta, amelyen a Szent Korona a lövegtorony, a jogar pedig az ágyúcső szerepét tölti be.

Ezért aztán dörgedelmes Facebook-bejegyzésben kárhoztatta az esemény szervezőit és jóváhagyóit.

Ebben arról ír, hogy a virágkocsik az 1940. augusztus 30-án aláírt, Észak-Erdély felszabadulását kimondó második bécsi döntés nyomán elkövetett atrocitásokra emlékeztették a románokat.

Szerinte ezzel megalázták a magyar „megszállás” alól 74 éve „felszabadult” románokat, és külön kárhoztatja a nagyváradi önkormányzatot, amely szerinte százezer euróval támogatta a „románellenes” rendezvényt, amelyen a „harckocsit” a város és a megye vezetői és az összes erdélyi megye RMDSZ-es illetékesei megtapsolták.

Ennek folyományaként Funar habzó billentyűzettel ostorozza a román határőröket, akik

átengedték a határon a „tankot”, amely aztán az Erdély visszafoglalására buzdító budapesti jelzést váró magyarok tapsvihara közepette vonult végig a belvároson.

Persze lehet olyan szög, ahonnan erősen hunyorítva, valamint némi tudatmódosító szer, illetve egy előrehaladott fázisban levő demencia hatására a virágkocsi harckocsinak is tekinthető, de azért húszmillió emberből legfeljebb egy lehet képes arra, hogy ezt így, ebben a formában összerakja, és ennek nyomán ilyen erős látomást produkáljon.

Ez az egy ember ki más lehetne, mint Gheorghe Funar, akinek ezúton is köszönetet mondunk a szórakoztató percekért, amelyeket a bejegyzés elolvasása szerzett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?
Krónika

A szóbeli ígérettől a közös megegyezésig: mire mond igent a munkavállaló, amikor aláírja a szerződést?

Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix
Főtér

Törvénytervezet: nem küldenék börtönbe azokat, akiknél saját használatra találnak kábítószert – hírmix

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették
Székelyhon

A játszótérhez már nagyok, hát kikértek két sört a fiatalok: még a szüleiket is megbüntették

Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.

// még több főtér.ro