A Minerva mintegy 30 ezres sajtófotó-gyűjteményén végigpásztázható a város három évtizede.
Kolozsvári gyári munkások, a Főtér sarkán hóvirágot áruló asszony, kedélyesen koccintó elvtársak – csak néhány példa azokra a megörökített életképekre, amelyek a Făclia és az Igazság napilapok digitalizált sajtófotó-archívumában fellelhetőek, és immár bárki számára hozzáférhetőek. A felület a budapesti Fortepan online archív fényképgyűjteményéhez hasonlóan működik.
A két napilap fotóriporterei által, 1960 és 1990 között készített mintegy 30 ezer fotón színházi bemutatókat, sajtótájékoztatókat, pártgyűléseket is megörökítettek – gyakorlatilag minden olyan eseményt, amelyre a sajtót is meghívták. Az utcák, terek pedig megmutatják Kolozsvár régi arcát és hangulatát, amelyet a fiatalabb generáció már csak fotókról ismerhet.
.jpg)
Mezőgazdasági munkások 1970-ben
A Minerva Művelődési Egyesület sajtófotó-archívuma évekre lebontva korlátlanul böngészhető a három nyelvű honlapon, mindegyik fotónál megjelenik a készítés – esetenként bizonytalan – éve, és amennyiben ismert, akkor a fotós neve is. A képeket kulcsszavakkal is ellátták, így ezek alapján is lehet kutakodni egy intézmény, épület, közéleti szereplő után.
A projektben részt vevők arra számítanak – mint ahogyan a honlapot bemutató eseményen is elhangzott –, hogy a kezdeményezés interaktívvá válik, és mindazok, akik információkkal rendelkeznek egy adott felvétellel kapcsolatosan, megjegyzéseket fűznek hozzá.
.jpg)
Románia és Magyarország kézilabda-válogatottjának 1971-es kolozsvári „összecsapása”
A digitalizálással ugyanakkor megnyílt a gyűjtemény tudományos feldolgozásának és értelmezésének a lehetősége is – mondta a honlapbemutatón Tibori Szabó Zoltán, a Minerva Művelődési Egyesület elnöke, aki hangsúlyozta: vissza szeretnék adni a közönségnek ezt a gyűjteményt.
A honlapbemutatón egyébként a két napilap archivált példányainak egy részét is át lehetett lapozni.

A digitalizálást a Romania One Alapítvány finanszírozta, partnerei pedig a Tranzit Alapítvány és a Minerva voltak.
További fotókért keressék fel az izgalamas gyűjteményt a photoarchive.minerva.org.ro oldalon.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).
Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.
Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.
Gyökeres változás a kórházak finanszírozásában: az ágyszám helyett az ellátott betegek után jár a pénz. Több ezer kilencvenes évek eleji külügyi irat titkosítását oldotta fel a kormány.

Bérfizetésnek álcázta a tranzakciókat a pénzügyi igazgató, akit több mint 11 millió lejes sikkasztással vádolnak. Svájcból érkező segélyhívás mentette meg egy bethleni férfi életét.

A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
A szenátus Jogi Bizottsága elutasította a törvényjavaslatot, amely hatályon kívül helyezte volna az antifasiszta jogszabályokat. Nem lesz kötelező az e-Factura rendszer használata a szerzői jogdíjakból jövedelemhez jutó magánszemélyeknek.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.