// 2024. október 5., szombat // Aurél
Katonadolog

FRISSÍTÉS: Meghalt az egyik román katona az afganisztáni támadásban

Három román katona sérült meg, amikor egy robbanószerkezettel felszerelt gépjármű a páncélozott járművüknek rohant Afganisztánban.

Frissítés
 
Meghalt a kórházban a pénteki, afganisztáni támadásban megsérült egyik román katona – közölte a védelmi minisztérium. Mădălin Stoica tizedes 41 éves volt, nős, egy gyermek édesapja. 2002 óta állt a védelmi minisztérium alkalmazásában, ez volt az első misszió, amelyen részt vett.
 
Két másik társát, Ionel Buzea tizedest és Ionel Toma őrvezetőt a kandahári katonai kórházban kezelik - mutat rá a védelmi minisztérium közleménye.
 
A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék eljárást indított a katona halálának kivizsgálására.
 
---
 
A foksányi 280-as gyalogsági zászlóalj három katonája sérült meg pénteken Afganisztánban egy bevetés során, tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget a védelmi minisztérium.
 
„A katonákat a helyszínen elsősegélyben részesítették, ezt követően pedig kimenekítették és a legközelebbi katonai kórházba szállították őket. Ketten stabil állapotban vannak, a harmadik katona egészségügyi állapota súlyos” – írja a szaktárca közleménye. A katonák neveit azután teszik közzé, hogy értesítették családjaikat.
 
A katonák egy konvojban utaztak Kandahar térségében, amikor egy robbanószerkezettel felszerelt gépjármű a páncélozott járművüknek rohant. A védelmi minisztériumot folyamatosan tájékoztatják az augusztusban kiutaztatott katonák állapotáról.
 
A román katonaság mintegy 620 katonával vesz részt a NATO afganisztáni Resolute Support missziójában. A külföldi missziók során 28 katona vesztette életét és több mint 180-an sérültek meg.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro