Rég látott ekkora szélvihart Erdély és a Bánság.
Ítéletidő tombolt Kolozsváron és környékén vasárnap délután. A vihar tetőket sodort le, illetve cserepeket a háztetőkről, fákat csavart ki, reklámpannókat, kerítéseket döntött ki. (E sorok írója élőben követte, amint Kisbácsban a szemben lévő tömbház tetőzetét a vihar elvitte, az pedig rázuhant a tömbház előtti útszakaszra, kárt téve egy ott parkoló gépkocsiban.)
A szélvihar okozta pusztításokat a Kolozsvári Rádió munkatársa is megörökítette:
Temes megyében halálos áldozatai is vannak a rendkívül erős szélviharnak. Temesváron két személy vesztette életét - számol be az Agerpres.
„Egy asszony az állatkertben vesztette életét, egy férfi a Baron hotelnél hunyt el, miután megütötte egy leszakadt reklámtábla. Másik öt személy megsérült” – nyilatkozta a katasztrófavédelem szóvivője, Elena Megherea, aki hozzátette, folyamatosan dolgoznak a tűzoltók a járdák, utak felszabadításán és a sérült villanyhálózatok helyreállításán.
A viharnak Buziásfürdőn is van két halálos áldozata. „Másik két személy is életét vesztette a vihar miatt, a sérültek száma folyamatosan növekszik, már 12 személyről van tudomásunk. Az érintett területeken 145 tűzoltó dolgozik” – nyilatkozta a szóvivő.
A rossz időjárás Arad megyében is károkat okozott, a tűzoltók jelenleg is dolgoznak a károk elhárításán.
A meteorológusok egyébként Máramaros, Fehér, Szilágy, Szeben, Maros és Hargita megyére bocsátottak ki narancs jelzésű riadót. Aki szeretné követni, megyékre lebontva, az időjárási előrejelzéseket, megteheti itt.
FRISSÍTÉS: Nyolcra nőtt a vasárnapi vihar halálos áldozatainak száma - erősítette meg az Agerpres hírügynökségnek Raed Arafat.
A belügyminisztériumi államtitkár szerint a két újabb halálesetet Beszterce-Naszód megyéből jelentették.
„Összesen nyolcan haltak meg a viharban, öten Temes megyében, egy személy Arad megyében, ketten Beszterce-Naszód megyében” - mondta Arafat.
Az államtitkár szerint ugyanakkor egyelőre nem indokolt, hogy a sérülteket bukaresti kórházakba szállítsák.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.
Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.
Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.

További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.

Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.

Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.

Háromezer lejes önkormányzati támogatást kaphatnak a depresszióval küzdő konstancaiak. Román jelölt kavarja fel a birminghami politika állóvizét.

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.