A franciák megállítanák a migránsáradatot és bírálják a német Willkommenskulturt, a svédek szigorítják a menekültügyi szabályokat, bár szakad meg a szívük.
Szokatlanul nyíltan beszélt Manuel Valls francia miniszterelnök arról, hogy az Európai Uniónak meg kell állítania a Közel-Keletről érkező menekülthullámot. A kormányfő – akit a minap Michel Houellebecq, a kortárs francia irodalom fenegyereke pont a bevándorlás- és terrorizmusügyi bénázása kapcsán nevezett idiótának – szerint több menekültet nem tudnak befogadni, és a határok ellenőrzése dönti el az EU sorsát. „Ha ezt nem tesszük meg,
– mondta Valls. A francia miniszterelnök annak kapcsán beszélt erről, hogy egyre biztosabbnak tűnik: a november 13-i párizsi terrortámadások legalább két elkövetője a menekülthullámmal érkezett Nyugat-Európába, Görögországon és a Balkánon keresztül.
Az sem szokványos, hogy egy vezető francia politikus kendőzetlen hangnemben bírálja Németországot. Manuel Valls szerint „nem Franciaország mondta azt, hogy: gyertek!”, bár „a németek nagyon pragmatikus emberek, egy nap az elméletről áttérnek majd a gyakorlatra”. A francia kormányfő kijelentette azt is, hogy ami most zajlik terrorfronton, az egyértelműen háború.
Még inkább figyelemre méltó az, ami Svédországban történik. A svéd szociáldemokrata miniszterelnök, Stefan Löfven ugyanis bejelentette: drasztikusan megszigorítják a menekültügyi eljárást, mert
„a helyzet tarthatatlan”: az év végéig ugyanis 190 ezer menedékkérőre számítanak. A svéd kormány ezért – az északi országhoz képest – drákói intézkedéseket vezetne be: korlátoznák a migránsok családegyesítéshez való jogát, orvosilag ellenőriznék a kísérők nélkül érkező gyerekek valódi életkorát, az újonnan érkezett menedékkérők csak ideiglenes tartózkodási engedélyt kapnának, a tömegközlekedési eszközön pedig ellenőrizni fogják a Svédországba érkezők személyazonosságát. A szigorításokkal egyúttal arra is ösztönöznék a többi EU-tagállamot, hogy jobban vegyék ki a részüket az érkezők elosztásából.
Az intézkedéseket bejelentő sajtótájékoztatón részt vett a svéd kormány miniszterelnök-helyettese, a zöldpárti Åsa Romson is, aki
A politikusnő szerint a szigorítások nagyon megnehezítik majd a menekültek életét, a Zöld Párt mégsem lép ki a kormányból, mert akkor még szörnyűbb döntések születhetnének.
Mint köztudott, Svédország az egyik legnagylelkűbb EU-tagállam, ami a menekültek befogadását illeti: mintegy 80 ezer menedékkérőt fogadtak be eddig, a menedékkérelmek száma azonban 30 százalékkal csökkent november 12. óta, amikor újra bevezették a határellenőrzést.
A norvég miniszterelnök, Erna Solberg nemrég bejelentette, hogy országa szintén szigorítja a menekültek ellenőrzését.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.