// 2026. április 10., péntek // Zsolt

Flamand politikus: megszűnik Belgium

// HIRDETÉS

Nem holnap, nem is jövőre, de belátható időn belül. A vallonok tajtékzanak.

A flamand nacionalista Új Flamand Szövetség (N-VA) egyik vezető politikusa abbéli reményének adott hangot szerdán, hogy Belgium tíz éven belül megszűnik létezni. A kijelentés heves tiltakozást váltott ki a vallon közösség részéről.

A VRT állami televíziós csatorna politikusokat és közéleti személyiségeket kérdezett arról, hogy hogyan látják az ország jövőjét 2020-ban. Arra a kérdésre, hogy Belgium 2020-ban is létezni fog-e, Liesbeth Homans flamand belügyminiszter igennel felelt, de kijelentette: reméli, hogy öt évvel később már más lesz a helyzet. „2020 túl korai" - tette hozzá.

A három másik párttal koalícióban kormányzó, Belgium legnagyobb politikai erejének számító N-VA Flandria függetlenségét tűzte zászlajára. A párt vezetői azonban eddig nem beszéltek arról, hogy mikorra tervezik az elszakadást.

A Le Soir című francia nyelvű belga napilap megkereste az önállóságpárti N-VA vezetőjét, Bart De Wever antwerpeni polgármestert, aki nem mondott ellent Liesbeth Homansnak, viszont hozzátette, ő személy szerint nem jelölne meg dátumokat.

Sajtóhírek szerint a flamand belügyminiszter Bart De Wever egyik legszorosabb szövetségese.

A politikusnő szavai heves tiltakozást váltottak ki a franciaajkú vallon közösség számos vezető politikusa részéről. Didier Reynders belga külügyminiszter, a Reformer Mozgalom (MR) nevű vallon liberális párt tagja azonban nem tulajdonított nagy fontosságot Liesbeth Homans kijelentéseinek. Mint mondta, azoknak semmilyen kihatása nincs a kormány tevékenységére.

A tavalyi választásokon legtöbb szavazatot besöprő Új Flamand Szövetség hosszas tárgyalások után a Reformer Mozgalommal, a flamand kereszténydemokratákkal (CD&V) és a szintén flamand liberális párttal (VLD) lépett koalícióra.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro