// 2026. április 6., hétfő // Vilmos, Bíborka

Féregirtóval turbózták fel a kokaint a szatmári dílerek

// HIRDETÉS

Ezzel fokozandó a csillagászati összegekért árult kábítószer hatását.

Grammonként 120 euróért árulta a kokaint az a két szatmári drogdíler, akit 30 napos előzetes letartóztatásba helyezett a nagyváradi ítélőtábla.

A Szervezettbűnözés- és Terrorizmusellenes Ügyosztály (DIICOT) nagyváradi ügyészei már jó ideje megfigyelés alatt tartották azt a két férfit, akik a nagybányai és szatmárnémeti fogyasztókat látták el rendszeresen kokainnal. A nagybányai illetőségű Perţa Vlad és Sigheti Daniel 5 grammos zacskókban terítették a „fehér aranyat”, grammonként 120 euróért árulva azt. Virágzó vállalkozásuk akkor esett kútba, mikor Perţa május közepén két, egymást követő alkalommal is egy beépített nyomozónak adott el kokaint: egyszer 4,73 grammot, 2650 lejért, a második esetben pedig 4,60 grammot, kerek 600 euróért.

Letartóztatását követően Perţa bevallotta, hogy közel 10 grammnyi kokaint adott el a szatmári „Daninak” (azaz a beépült nyomozónak), a kábítószer viszont nem az ő tulajdona volt, hanem a szintén nagybányai illetőségű Sigheti Danielé, és a kapott pénzösszeget (200 lej „közvetítői díjat” leszámítva) neki adta tovább. A házkutatás során kiderült, hogy Sigheti lakása falában rejtette el a 80%-os tisztaságú kokaint, melyet rendszeres külföldi (főleg hollandiai) útjairól hozott. A két férfi átlagosan 5 grammos zacskókba porciózta a drogot és hogy hallucinogén és tudatmódosító hatását még inkább felerősítse, állatorvosok által szarvasmarhák féregtelenítésére használt gyógyszert kevertek hozzá.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn
Főtér

Borzalmas baleset történt Kolozs megyében, öten meghaltak – hírek hétfőn

További hírek: a Lia Savonea vezette legfelső bíróság beperelte a kormányt, 2 milliárd lejt követelnek, egy falusi vegyesboltban pedig kábítószert lehetett vásárolni pult alól.

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit
Krónika

Fatolvajok bántalmazták egy természetvédelmi terület parkőreit

Halálosan megfenyegette és megtámadta az aradi székhelyű Maros-ártér Tájvédelmi Körzet parkőreit egy fatolvajokból álló csoport.

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Székelyhon

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.
Krónika

Isten érintésének köszönhetően lehet jó az ember – László Attila főesperes-plébános a húsvét lelkiségéről 1.

A húsvét manapság sokak számára pusztán kulturális, családi összejövetellé, vakációzássá, hosszú hétvégévé vált, holott a kereszténység legnagyobb ünnepéről van szó, amelynek lényege a szenvedés, a halál és az élet az összefonódása.

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben
Székelyhon

Húsvétvasárnapi ételszentelés Csíkszereda főterén – itt követheti élőben

Húsvétvasárnap reggel az ételszentelés szertartása kerül középpontba, ezt a hagyományt pedig Csíkszeredában több ezren éltetik. A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelését Csíkszereda központjában tartják, és ez idén sincs másként.

// még több főtér.ro