Emil Boc a 2018-as centenárium közeledtére hivatkozik.
A kolozsvári városvezetést régóta piszkálják különböző fórumokon, internetes kommentekben és a sajtóban, hogy elhanyagolja a lepusztult Széchenyi-, vagyis hivatalos nevén Mihai Viteazu-teret (és ezekbe a morgolódásokba gyakran nacionalista hangok is keverednek: bezzeg a „magyar” Főteret felújították, de emezt nem).
Nohát, Emil Boc polgármester most véget vetett a méltatlankodásnak és egy kolozsvári rádióban bejelentette, hogy a városvezetés 2018-ban felújítja a teret.
A vizuálisan a korai 1970-es évek murmanszki városközpontjára hajazó térre valóban ráférne egy kis felújítás. A téren a Florin Piersic (egykori Köztársaság) mozinak is otthont adó szocmodern tömbház előtt egy eléggé megviselt vizesmedence és Mihai Viteazu omladozó talapzatú lovasszobra áll, a szobor előtt egy részben kőlapokkal borított lehangoló gyalogostér húzódik néhány csenevész fával és halódó gyeppel a még Gheorghe Funar hajdani polgármester által emelt, Mihai Viteazu-idézettel feliratozott örökláng-létesítményig. Ez utóbbi elhelyezése elég szerencsétlenre sikerült, három oldalról a gépkocsiforgalom keretezi és egyáltalán nem tiszteletet parancsoló (olyannyira nem, hogy korábban egy csavargó csirkecombot sütött nyárson, máskor valaki kávét főzött egy ibrikben a láng fölött).
A tér 1908-ban
Évekkel ezelőtt felmerült, hogy a tér alá mélygarázst építenek, de ebből eddig semmi nem lett. Emil Boc most azt mondja, nem lehet tovább várni a tér felújításával, mivel közeledik a Nagy Egyesülés centenáriuma, addig pedig el kell készülni a munkálatokkal.
Arról egyelőre nem tudunk, hogy pontosan mit is jelent a felújítás, lesz-e változás a tér kinézetében. Ámde annak alapján, hogy például a Főtér és a környező utcák felújítását mekkora előzetes hírverés előzte meg, a Széchenyi-teret valószínűleg csak eredeti állapotába állítják vissza, vagyis csak javítási munkálatokra lehet számítani, ugyanis semmiféle látványterv vagy hasonló elképzelés nem jelent meg eddig ezzel kapcsolatban.
1969
A térnek egyébként sincs túl nagy közösségi szerepe, amihez valószínűleg a körülötte zajló pokoli közúti forgalom is hozzájárul. Néha az Új Jobboldal szokott itt magyarellenes tüntetéseket tartani, de ezeken a rendezvényeken is alig egy-két tucatnyian vesznek részt.
A polgármester azt is elmondta, hogy két új szobrot állítanak Kolozsváron: az ortodox katedrális környékén a 2011-ben elhunyt Bartolomeu Anania metropolitának (baloldali fotó) és Iuliu Hossu görög-katolikus püspöknek (jobboldali fotó).
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.