// 2024. október 1., kedd // Malvin
az oltás és a nép

Felmérés: zsugorodik az oltástagadók tábora, egyre többen bíznak a vakcinában

Az oltáskampány egyre több kétkedőt győz meg arról, hogy a védőoltással történő immunizálás az egyetlen esélyünk arra, hogy az életünk visszatérjen a régi medrébe.

Nem túlzás azt állítani, hogy ezekben hetekben, hónapokban minden a vakcina körül forog, ezzel magyarázható, hogy az oltási hajlandósággal kapcsolatban már több felmérés is napvilágot látott az elmúlt időszakban. Nézzük a legfrissebbet! Az IRES által készített új közvélemény-kutatás főleg azért érdekes, mert egyértelműen kiderül belőle, hogy

jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik beadatnák maguknak a vakcinát, és fokozatosan csökken a szkeptikusok aránya.

A január közepén készített felmérés alapján a megkérdezettek 41 százaléka válaszolta azt, hogy hajlandó lenne a beadatni a koronavírus elleni oltást, míg decemberben ez az arány alig érte el a 25 százalékot. A közvélemény-kutatásból kiderül még, hogy válaszadók 22 százaléka hallani sem akar az oltásról, egy hónappal ezelőtt azonban a vakcinatagadók aránya 31 százalékon állt. Ebből egyértelműen le lehet vonni azt a következtetést, hogy

az oltáskampány egyre több embert győz meg arról, hogy a tömeges immunizáció az egyetlen esélyünk arra, hogy az életünk visszatérjen a régi mederbe.

A felmérés szerint az oltást ellenzők rendszerint azzal indokolják az álláspontjukat, hogy

  • tartanak a vakcina mellékhatásaitól,
  • nem bíznak az oltóanyag hatékonyságában,
  • vagy az egészségügyi állapotuk miatt nem akarnak kockáztatni.

A felmérés során 1512 személyt kérdeztek meg január 13. és 15. között. Eközben már azt is tudjuk, hogy csütörtök délelőttig 491 300 személy jelentkezett oltásra a második szakaszban, s a kampány kezdete óta közel 300 ezren meg is kapták az első adagot.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro