// 2025. augusztus 21., csütörtök // Sámuel, Hajna

Felmérés: zsugorodik az oltástagadók tábora, egyre többen bíznak a vakcinában

// HIRDETÉS

Az oltáskampány egyre több kétkedőt győz meg arról, hogy a védőoltással történő immunizálás az egyetlen esélyünk arra, hogy az életünk visszatérjen a régi medrébe.

Nem túlzás azt állítani, hogy ezekben hetekben, hónapokban minden a vakcina körül forog, ezzel magyarázható, hogy az oltási hajlandósággal kapcsolatban már több felmérés is napvilágot látott az elmúlt időszakban. Nézzük a legfrissebbet!

Az IRES által készített új közvélemény-kutatás főleg azért érdekes, mert egyértelműen kiderül belőle, hogy

jelentősen megnőtt azoknak a száma, akik beadatnák maguknak a vakcinát, és fokozatosan csökken a szkeptikusok aránya.

A január közepén készített felmérés alapján a megkérdezettek 41 százaléka válaszolta azt, hogy hajlandó lenne a beadatni a koronavírus elleni oltást, míg decemberben ez az arány alig érte el a 25 százalékot.

A közvélemény-kutatásból kiderül még, hogy válaszadók 22 százaléka hallani sem akar az oltásról, egy hónappal ezelőtt azonban a vakcinatagadók aránya 31 százalékon állt. Ebből egyértelműen le lehet vonni azt a következtetést, hogy

az oltáskampány egyre több embert győz meg arról, hogy a tömeges immunizáció az egyetlen esélyünk arra, hogy az életünk visszatérjen a régi mederbe.

A felmérés szerint az oltást ellenzők rendszerint azzal indokolják az álláspontjukat, hogy

  • tartanak a vakcina mellékhatásaitól,
  • nem bíznak az oltóanyag hatékonyságában,
  • vagy az egészségügyi állapotuk miatt nem akarnak kockáztatni.

A felmérés során 1512 személyt kérdeztek meg január 13. és 15. között.

Eközben már azt is tudjuk, hogy csütörtök délelőttig 491 300 személy jelentkezett oltásra a második szakaszban, s a kampány kezdete óta közel 300 ezren meg is kapták az első adagot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan kell kitiltani a nem baráti sajtót egy toleranciát hirdető erdélyi táborból. És főleg: miért…

Szántai János

Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.

Miért érdemes a sóbánya megsemmisülése után megállni Parajdon?

Fall Sándor

Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A történészek utáltak, mert képviselő voltam. A képviselők utáltak, mert történész voltam.”

Sólyom István

A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…
Főtér

Az ilyenekért nem lesz Románia soha európai ország, amíg nem történik csoda…

… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját
Krónika

Ilyen is van: román cég vásárolja meg a Profi felvásárlására készülő multi több tucat boltját

A Versenytanács elvi hozzájárulását adta ahhoz, hogy a román Annabella kiskereskedelmi vállalat megvásárolja azt a 87 üzletet, amelyek eladását vállalta a Mega Image annak érdekében, hogy véglegesíthesse a Profi Rom Food felvásárlását.

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton
Főtér

Bréking: újabb erdélyi város előzte meg Bukarestet ingatlanárak terén – hírek szombaton

További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része
Székelyhon

Kigyúlt és a lángok martalékává vált a parajdi sóbánya melletti üzlet egy része

Kereskedelmi egység épülete gyulladt ki Parajdon hétfőn éjszaka, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
Krónika

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén
Székelyhon

Schengeni övezet, s csak úgy surranunk ki az országból? Akiket visszafordítottak a határnál a hosszú hétvégén

Több mint 400 ezer román és külföldi állampolgár lépte át Románia államhatárát a hosszú hétvégén a be- és kilépőoldalon, közel 77 ezer járművel – tájékoztatott hétfőn a határrendészet. Voltak azonban, akiket visszafordítottak.

// még több főtér.ro