Nem szabadul kijelentésének következményeitől a lemondott kormányfő.
Feljelentést tettek Mihai Tudose lemondott miniszterelnök ellen a legfőbb ügyészségen a múlt héten, egy hírtelevízióban elhangzott akasztós kijelentése miatt.
A feljelentést tevő ügyvéd, Liviu Popescu annak kivizsgálását kéri az ügyészségtől, hogy a volt kormányfő székely zászló kapcsán tett kijelentései kimerítik-e a közösség elleni uszítás vagy a gyűlöletre és diszkriminációra való felbujtás fogalmát.
A feljelentést szerint elfogadhatatlan, hogy egy, magát az alkotmányban demokratikus jogállamban meghatározó országban, amelyben az emberi jogokat a legfontosabb értéknek tekintik, ahol az alkotmány szavatolja a jogegyenlőséget és az etnikai alapú diszkrimináció kizárását, amely emberjogi és nemzeti védelmet szavatoló nemzetközi egyezmények tagja, a miniszterelnök, miután nem sokkal korábban nyilvánosan és egyértelműen kijelentette, hogy támogatja a halálbüntetést, nyilvánosan kijelentse, hogy egy romániai nemzeti kisebbség tagjai (még törvénytelen, akár bűncselekménynek minősülő tettek esetében is) a zászló mellett fognak lengeni, vagyis felakasztják őket” - áll a dokumentumban.
„Az elkövető, akárcsak egy náci, akasztással fenyegeti egy nemzeti kisebbség tagjait, ha pedig ezt nem szankcionálják példásan, más jellegű kisebbségek és a politikai ellenfelek ellen is irányulhat. Az ilyen kijelentéseket semmilyen esetben nem védi a szólásszabadsághoz való jog, és nem tekinthetők az erős hazafiság bizonyítékának” - áll a beadványban.
Mint ismeretes, a Realitatea hírtelevízió által múlt szerdán telefonon kérdezett Mihai Tudose akkori miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is".
Egyébként a PSD által Tudose utódjául jelölt EP-képviselő, Viorica Dăncilă szombaton közleményben határolódott el a kijelentéstől. Ugyan ő maga is elutasítja az autonómiáról szóló párbeszédet, úgy vélekedett: megengedhetetlenek Mihai Tudose retorikájának „szélsőséges élű" elemei, amilyen például a halálbüntetésre való utalás. Szerinte ugyanis ezek az európai értékekkel ellenkező kijelentéseknek tekinthetők.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?