// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
baba

Feljelentettek egy eladónőt, mert férfiakat csábítgatott

Mégpedig a fogyasztóvédelemnél. Legalábbis az egyik „áldozat” felesége szerint.

Egy moinești-i hölgy feljelentést tett a bákói fogyasztóvédelemnél, mégpedig azért, mert az otthona közelében levő egyik üzlet eladónője „kihívóan viselkedik” a vevőkkel, és a hölgy férje is az „áldozatul” esett a csábításnak.

„A hölgy írásbeli feljelentésében az áll, hogy az eladónő bájainak hatása alatt a férje hazamegy és megveri őt”, nyilatkozta Alin Năstasă, a Bákó megyei fogyasztóvédelem igazgatója. „Ez azonban nem tartozik a hatáskörünkbe. Azt ajánlottam a hölgynek, hogy erőszak esetén forduljon a rendőrséghez.”

Egyébként az ehhez hasonló furcsa bejelentések folyamatosan érkeznek a hivatalba. Májusban például az egyik feljelentő arra panaszkodott, hogy vásárolt 40 fürjfiókát. Az ajánlatban az állt hogy öt fióka közül négy tojó és egy hím. A férfi viszont pont fordítva kapta meg a fürjeket: ötönként négy hímet és csak egy tojót. A bejelentés nyomán korrigálták a helyzetet. 

Augusztusban egy másik személy azért tett panaszt, mert három évesnél nagyobb gyerek számára vásárolt egy babát a mallban, és amikor odaadta a leányának, a baba obszcén szavakat mondott. A feljelentés nyomán vizsgálatot indítottak és kiderült, hogy a panaszosnak igaza van. A gazdasági egységet megbírságolták, a csúnyán beszélő babákat pedig kivonták a forgalomból.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro