// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Félénken tüntetgettek az Azomureș bűze ellen

// HIRDETÉS

Szemerkélő esőben és takaréklángot mutató lelkesedéssel vonultak utcára a marosvásárhelyiek a kombinát légszennyezése ellen.

Mintegy százan jöttek ki péntek délután a marosvásárhelyi prefektúra elé tiltakozni az Azomureș vegyipari üzem levegőszennyezése ellen. A Kolozsvár irányából bevezető út mellett a kombinát ma is szorgosan pöfögte a felhők szürkéje mellé a sajátját, de legalább az ammónia szúrós szagától ma megkímélt minket.

A helyiek szerint a kombinát idén büdösebbeket ereget, mint valaha, egyre gyakrabban és egyre vastagabb ködbe vonja a várost, és úgy tűnik, ez mintha összekovácsolná a vásárhelyi civileket. Először idén merült fel a vegyi üzem bezárása mint valós politikai téttel bíró kérdés, és mivel jövő nyáron önkormányzati választások lesznek, a politikusok igyekeznek is állást foglalni.

 

 

 

 

 

 

Az utcára vonuló civilek és a mai megmozdulás szervezője, Hamar Alpár-Benjamin viszont nem követeli a kombinát bezárását, a szűk egy órán át tartó tüntetésen csak annyit skandáltak, hogy Tiszta levegőt!, illetve Nu mai vrem să fim gazați.

 

A tüntetőknek egészségügyi maszkokat adtak, a kívülálló nagyjából ennyiből szűrhette le, miért téblábol pár tucat ember a prefektúra sövényekkel takart, virágágyasokkal szabdalt előterében. Ráadásul az eső is szemerkélt, ez sem emelte különösebben az aktivista morált.

 

A megmozdulás után viszont Hamar Alpár elmondta, ha jóval többen mennének ki a helyiek, radikálisabb igényeket is megfogalmazhatnának, és azokat látványosabban is képviselhetnék. Az álldogálást pedig felvonulás válthatná fel.

 

Aláírással lehetett támogatni most azt a határozattervezetet is, amelyben a civilek kérik, hogy

  • független szakértők mérjék a kombinát által kibocsátott szennyező anyagok hatását az emberi egészségre, állatokra és növényzetre,
  • mérőpontokat állítsanak fel e célra,
  • és a mért értékek naprakészen legyenek követhetők az interneten.

 

 

A kombinát ügye jóval bonyolultabb annál, mint hogy büdös és szennyez, tehát be kell zárni: a szövevényeket az Átlátszó Erdély blog tárta fel, mi itt foglaltuk össze. Még tömörebben: a kombinát még mindig jelentős munkáltató a városban, bár a súlya csökken a helyi gazdaságban. Annyira nyereséges, hogy a határérték-túllépések miatti bírságokat könnyen ki tudja fizetni.

 

Környezetvédelmi engedélyét nem igazán lehet felfüggeszteni, egyébként is idén lejár, és jövőre már csak olyan engedély alapján működhet, amely felére, harmadára korlátozza a szennyező anyagok kibocsátható szintjét. Ehhez a kombinátnak berendezései jelentős részét ki kell cserélnie.

 

 

A pénteki megmozdulás végén Hamar Alpár, aki a helyi forradalmáregyesület elnöke, és Cristian Vântu orvos, az Opriți Poluarea De La Azomureș Facebook-csoport alapítója felment a prefektusi irodába megérdeklődni, hogy áll a közös beadványuk ügye. Nem egészen egy hónapja olyan kérésekkel fordultak a kormányhoz, a környezetvédelmi minisztériumhoz, az államelnöki hivatalhoz, az Európai Bizottsághoz és a helyi illetékes ügyészséghez, amelyek jelentősen megnövelnék a civil és hatósági kontrollt a vegyi üzem fölött:

 

  1. biztosítsák az egészséges környezetet, amelyhez a román állampolgároknak az alkotmány 35. cikkelye alapján joguk van;
  2. tartassák be a kombináttal a környezetvédelmi engedélye megszabta egészségügyi határértékeket akkor is, amikor az időjárási viszonyok nem kedveznek a szennyező anyagok szétoszlásának a légtérben;
  3. vizsgálják ki, hogyan alkalmazta a Maros Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, illetve a megyei környezetőrség a vegyi üzem környezetvédelmi engedélyének előírásait, és annak okát, miért nem függesztették fel az engedélyt az előírások megszegésekor, holott erre joguk volt;
  4. vizsgálják ki azt is, nem történt-e bűncselekmény az engedély tavaly szeptemberi módosításakor, amikor is kivették azt a pontot, amely felhatalmazta a hatóságokat, hogy döntsenek annak a berendezésnek az ideiglenes leállításáról, amelynek működése miatt a kibocsátott anyagok meghaladják az egészségügyi határértéket;
  5. nyilvános közvitán döntsenek arról, megkapja-e a kombinát jövő január elsején a környezetvédelmi engedélyt, tegyenek meg mindent, hogy az Azomureș működése ne ártson tovább a helyiek életminőségének, és vegyék be az engedély előírásai közé a hatóságoknak azt a jogát és kötelességét, hogy azonnal felfüggeszthessék a vegyipari üzem működését, amint meghaladja a határértékeket az általa kibocsátott szennyező anyagok koncentrációja a levegőben, a vízben vagy a talajban, az üzem pedig addig ne indíthassa újra a tevékenységét, amíg az illető szennyezési ügyet ki nem vizsgálják és meg nem oldják.

 

 

Cristian Vântu és Hamar Alpár-Benjamin

 

Míg ezek a követelések egyszerre tűnnek átfogónak és specifikusnak, az nem derült ki, a civilek milyen kényszerítő eszközökkel élnének, ha a hatóságok nem tesznek eleget a megfogalmazott követeléseknek. Nemcsak a harciasság nyomát nem érzékeltük a tüntetésen, de azt a politikusellenességet sem, amely már megszokott eleme például a bukaresti vagy a kolozsvári tüntetéseknek. Itt a pénteki megmozduláson megköszönték a pártoknak, hogy politikai napirendre emelték a kombinát szennyezésének ügyét.

 

A beadványra adandó válasz törvényes határideje, a 30 nap még épp nem járt le, de utána sem terveznek bírósághoz fordulni, ha esetleg nem kapnak választ, mondta el Hamar Alpár-Benjamin, aki a beadvány szövegét is a rendelkezésünkre bocsátotta. A szöveg az általa elnökölt, „21 Decembrie - Oraș Martir” Tîrgu Mureș (December 21. - Marosvásárhely Mártírváros) nevű egyesület fejléces papírján szerepelt, ebből az is kiderült, hogy az egyesület székhelye a prefektúrán van.

 

Mindenben nagyon szabályszerűen szeretnének eljárni, úgy tűnik, nem kívánnak konfliktusba kerülni a helyi hatóságokkal. Hamar abban bízik, hatékonyabb hirdetéssel és szervezéssel jobban tudnak legközelebb mozgósítani, és a helyi lakosok tömegesebb jelenlétével nagyobb nyomatékot tudnak adni a követeléseiknek. Mert az utcai megmozdulásokat nem hagyják abba, ígérték a pénteki tüntetés végén: októberben újra találkoznak a téren.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS