A feltűnési viszketegségben szenvedő Diana Șoșoacă úgy érzi, veszélybe került, mert igazi hazafiként viselkedik.
Kínosan törekszik arra, hogy napi rendszerességgel felhívja magára a figyelmet Diana Șoșoacă újdonsült szenátor asszony, az ortodox misztikus-soviniszta-maszkellenes Románok Egységéért Szövetség (AUR) üdvöskéje, aki ha mikrofont lát, akkorákat nyilatkozik beléje, hogy a falak is beleremegnek. Hétfőn például azzal állt elő, hogy fegyverviselési engedélyt kell kiváltania, mert úgy érzi, végezni akarnak vele. „Minden lépésemet követik egy ideje, talán azért, mert rákerültem egy fekete listára, ezért meg kell védenem magam. Ebben az országban veszélybe kerülhetsz, ha igazi hazafi vagy” – ezzel a szaftos nyilatkozattal kínálta meg a România TV-t Diana Șoșoacă, aki szerint Bogdan Stanoevici maszktagadó exminiszter sem a koronavírus szövődményeibe halt bele, és azt kérte a hatóságoktól, vizsgálják ki alaposan a haláleset körülményeit. Az persze nem érdekelte már, hogy Stanoevici családja és orvosai is egyértelművé tették, hogy a volt politikus fertőzött volt. A feltűnési viszketegségben szenvedő Diana Șoșoacă nem először áll elő hasonló elméletekkel: a múlt héten például azzal házalt különböző hírcsatornáknál, hogy meg akarják mérgezni, s már egy csokor virágot sem mer megszagolni. Azt is monda egy adott ponton, hogy meg akarják fertőzni koronavírussal.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.