// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Fagyponton az ellenállás

// HIRDETÉS

Az elődökre is szükség volt ma a kitartáshoz, amivel a tüntetők a kormány távozását követelik.

Két hete zajlanak a kormányellenes tüntetések Kolozsváron, amelyeknek létszáma ma érte el a mélypontot. Mintegy 500 ember gyűlt össze a mínusz 3 fokos hidegben a Főtéren, hogy jelezze, továbbra sem hisz el semmit a Grindeanu-kormánynak, és kikényszerítse, hogy köztisztséget ne tölthessen be olyan ember, akit jogerősen elítéltek, vagy büntetőeljárás alatt áll.

A téren este hét és nyolc között gyülekezőkhöz „csatlakozott” azoknak a demonstrálóknak emléket állító alkotás, akiket a Főtéren 1989. decemberében lőttek agyon a román hadsereg katonái.

Az ő örököseik vagyunk, azt kell befejeznünk, amit ők kezdtek el 27 éve: a közélet megtisztítását, hangzott el tegnap. Ma csak pár kósza skandálás és éles dudaszó harsant fel a téren, a fagyban is kitartó demonstrálók hangja akkor jött meg, amikor elindultak a szokásos, központ körüli sétájukra. 

A menetben egyfolytában zúgott aztán a Tolvajok! Tolvajok!, a Lemondást! Lemondást!, Le Tăriceanuval, Dragneával és Grindeanuval!, no és persze az Együtt megmentjük Romániát. Napról napra itt leszünk, fogadkoztak, amikor már visszaértek a Főtérre, majd elénekelték a himnuszt.

A mai nap is igazolta, hogy bár lankad a kormányellenes tiltakozások heve, egyáltalán nem indokolt, hogy szem elől tévesszük az ominózus rendeleteket. A Büntető törvénykönyvet korrupt politikusoknak kedvezően módosító 13-as sürgősségi rendeletet visszavonó, 14-es sürgősségi rendeletet máris megtámadta épp egy hivatali visszaéléssel vádolt, volt liberális képviselő.

Theodor Nicolescu az országos visszaszolgáltatási hatóság alelnöke volt, amikor a hatóság kártérítést ítélt meg Horia Simu üzletembernek egy 70 millió euróval túlértékelt telek után. A per mai tárgyalásán Nicolescu ügyvédei arra kérték a bírót, emeljen alkotmányossági kifogást a 14-es sürgősségi kormányrendelet ellen, mivel az szűkíti Nicolescu védekezési lehetőségeit azzal, hogy visszavonja az épp a hivatali visszaélés definícióját módosító 13-ast. 

A vádhatóság, ez esetben a DNA arra a kérte a bírót, hogy ne emeljen alkotmányossági kifogást, mert a kifogásolt módosításnak nincs köze az ügyhöz. A bíró ma még nem döntött, de ha él ezzel a jogával, az általában azt jelenti, hogy felfüggesztik a 14-es rendelet hatályát, amíg az alkotmánybíróság dönt a kérdésben.

Eközben a 14-es rendelet rohamléptekkel járja be a parlamenti jóváhagyás útját, miközben a 13-as elutasítása épp kezd lemaradni tőle. A kettőt még egyszerre tárgyalta ma a szenátus alkotmányossági bizottsága, a szociáldemokrata Serban Nicolae vezette jogi bizottság viszont már a 14-est jóváhagyó törvénytervezetet vette előre annak ellenére, hogy a PNL-s szenátorok kérték, vegyék napirendre a 13-as elutasítását is. 

Épp azért, mert szétszedésük aggodalmat kelt: parlamenti és alkotmánybírósági procedúrák összefonódása elvezethet oda, hogy a 14-es hatályát felfüggesztik, a 13-as pedig így életbe lép. A jogi bizottság elnöke leseperte az asztalról a javaslatot, így a jogi bizottság csak holnap, kedden tárgyalja majd a 13-as elutasítását, miután a 14-est a plénum minden bizonnyal elfogadja. A képviselőház a döntő fórum a kérdésben, még ott is sok minden történhet.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro