Van néhány új módosítás, amiről jó ha tud.
A képviselőház elfogadott néhány módosítást a munkatörvénykönyvben, amely sokakat érinthet.
A legfontosabb, hogy a munkáltatók ezentúl kötelesek lesznek évente öt extra szabadnapot biztosítani azoknak a munkavállalóknak, akik egy rokonukat, vagy egy velük egy háztartásban élő beteg személyt kénytelenek ápolni.
A közalkalmazottak ezentúl jogosultak lesznek a távmunkára, egészen pontosan havonta öt napot melózhatnak otthonról.
Betegség, baleset vagy egyéb előre nem látható körülmény esetén a munkavállalók legfeljebb 10 napot hiányozhatnak a munkahelyüktől, ha előzőleg értesítették a főnököt.
Írásbeli kérelem esetén a munkáltató köteles az újdonsült apáknak is szabadságot adni.
A képviselők természetesen nem maguktól vezették be ezeket a könnyítéseket a munkatörvénykönyvbe, mindezzel EU-s irányelveket ültettek csupán gyakorlatba.
Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.
Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?
Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.
A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.
Mi az összefüggés David Popovici Porsche Spyderje, a román néplélek és az értelmiségi elit által követendő példának tekintett hazai személyiségek hiánya között?
A Román Posta 2025. január 9-én, csütörtökön kezdi meg a januári nyugdíjak kézbesítését – jelentette be a társaság.
Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
A pénzügyminisztérium államtitkárává nevezték ki Ráduly Róbert Kálmánt. Az erről szóló döntés csütörtökön jelent meg a Hivatalos Közlönyben.
A rendelések elindításával kiderült, mennyibe kerül a Dacia legújabb, egyben legnagyobb modellje, a Bigster. A Duster nagy testvéreként emlegetett, egy új szegmensben világhódító körútra induló Bigster legolcsóbb kiadása 23 ezer euróba kerül.
Veszélyezteti a forgalmat a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda közelében egy hetek óta rendszeresen felbukkanó szarvasünő. A szelíd állaton GPS nyomkövető is van, mint kiderült, magánszemély neveli, csakhogy folyton átszökik a kerítésen.
Január 1-jétől pedig tényleg nem kell felmutatni az úti okmányokat a Schengeni határon, de attól véletlenszerű ellenőrzések még lesznek.

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

Új jogszabály vetne véget a politikusok randalírozásainak a parlamentben. Hivatalos vizsgálatot indít az Európai Bizottság a TikTok ellen a romániai elnökválasztás kontextusában.

Megmenekülnek az eutanáziától a kóbor kutyák, ha egészségesek – átment egy törvénytervezet a szenátuson.

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Szombaton ugyanakkor elhunyt egy volt elnökjelölt is.

Az AUR politikusa a legjobban kereső EP-képviselő. Román tolvajokat emlegetve vertek át törökországi csalók egy osztrák nyugdíjast.

Rácsok mögött marad Elena Udrea. Egy nagyváradi ügyvéd 30 ezer eurós kártérítést kap a Wizz Airtől egy törölt járat miatt.

Javában zajlanak a tárgyalások az új kormányról, az egyik nagy kérdés, hogy kit jelöljenek államfőnek. Az AUR megtámadta az alkotmánybírósági döntést, de veszített.

Hatósági felügyelet alá helyezték Marosvásárhely polgármesterét. Továbbá: Teodosie érsek megint kavarja az állóvizet – a román ortodox egyház elhatárolódott kijelentéseitől.