A magyar kormány által juttatott 2,5 milliárd forintot főleg ingatlanfelújításokra fordítják.
Közel 2,5 milliárd forint támogatást nyújt a magyar állam székelyudvarhelyi projektekre – jelentette be vasárnap a székelyudvarhelyi városházán tartott sajtótájékoztatóján Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A legnagyobb összeggel a római katolikus egyházat támogatja a magyar állam. Másfél milliárd forintból újulhatnak meg a Tamási Áron Gimnázium egyházi tulajdonban levő épületei, 441 millió forinttal támogatja a magyar állam a Székelyudvarhelyi KC kézilabdaklub akadémiájának a létrehozását, 200 millió forintot kap a református egyház a főtéri temploma felújítására, és további – egyelőre nem számszerűsített – összeget pedig az egyik olyan épületének a felújítására, amelyben diakóniai központot hoznak létre. A városi önkormányzat által működtetett Tomcsa Sándor Színház is 70 millió forintos támogatáshoz jut.
Soltész Miklós elmondta, hogy a támogatási összegekről az elmúlt hetekben döntött a magyar kormány. Ezekkel
Hozzátette: sok Kárpát-medencei beruházást támogat a magyar állam, de ezek sorában Székelyudvarhely az egyik kiemelt támogatott. Az államtitkár szerint az erdélyi magyar történelmi egyházak olyan közfeladatokat látnak el, amelyekkel segítik a magyarság megmaradását, iskoláikban olyan fiatalokat nevelnek, akik Romániának is hű állampolgárai lesznek.
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy végéhez közeledik a villám sújtotta atyhai római katolikus templom felújítása, amelyhez szintén a magyar állam nyújtott támogatást, a Csíkszentmihályi műemléktemplom felújítására pedig 80 millió forintot utalt ki a magyar kormány. Soltész Miklós megjegyezte: a támogatások a magyar nemzetpolitika részét képezik. Úgy vélte, a kereszténység Magyarország, Erdély és Románia megmaradásához is hozzájárul. Hozzátette: ha a román politikusok is megérzik, hogy az ortodoxia a katolicizmus és a protestantizmus egy irányba mutat, az meg tudja erősíteni a közösségeket.
Az államtitkár arra kérte a székelyföldieket, hogy vetessék fel magukat a magyarországi választások névjegyzékébe, és döntsék el, melyik politikai közösség segített a legtöbbet. Hozzátette:
Gálfi Árpád polgármester és a támogatott intézmények vezetői is köszönetet mondtak a magyar államnak. A polgármester elmondta, Székelyudvarhely az utóbbi évtizedekben nem kapott ilyen jelentős támogatást. Az MTI kérdésére a polgármester megjegyezte: 2017-ben a város költségvetése mintegy 90 millió lej volt (6,1 milliárd forint), a román adótörvények változása következtében azonban 2018-ban mintegy tízmillió lejjel (700 millió forint) csökkennek a város bevételei.
Orbán Árpád, Székelyudvarhely alpolgármestere hozzátette: a város nem fogja beérni az anyaországi támogatással. Ezek mellett a román költségvetésből és az EU pénzforrásaiból is minél több támogatást próbál megszerezni.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.
„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.