Vasárnap európai parlamenti választás lesz Romániában. Mind román, mind romániai magyar szemszögből tanulságosnak ígérkezik az eredmény.
Újabb európai parlamenti megmérettetés előtt állnak az EU tagállamai. Romániában – ami a román pártokat illeti - az eddigi felmérések alapján nagyjából előre lefutottnak tekinthető a szavazás eredménye, hiszen a kormányzó, szociáldemokrata vezetésű pártszövetség mintegy 40 százalékos győzelmét vetítik előre. Az igazi kérdés ennek nyomán az, hogy az ellenzéki, magukat jobbközépnek nevező alakulatok hogyan szerepelnek. A koalícióból viharos körülmények között kilépette Nemzeti Liberális Párt (PNL) magának követeli az ellenzék vezető pártja státust, azonban a 20 százalék alatti, 15 százalékot megközelítő eredmény jelentős kudarcot jelentene Crin Antonescu pártelnök számára, aki minden bizonnyal úgy vélte, a hálásabbnak tűnő, mert kormányzati felelősség nélküli talán sikerül növelnie a párt támogatottságát. Ha számítása nem válik be, az könnyen a székébe kerülhet.
A másik érdekes kérdés, hogyan alakul majd a Traian Băsescu államfő régi és új pártja közötti verseny. A hozzá közel álló politikusok és értelmiségiek által létrehozott Népi Mozgalom Párt (PMP) az eddigi felmérések szerint akár tíz százalék fölött is végezhet, míg a tavaly márciusban „dobott” Demokrata-Liberális Párt (PDL) a PMP népszerűségének növekedése nyomán jelentősen vesztett támogatottságából. Ha ez a tendencia folytatódik, és az EP-választás is beigazolja, akkor a PDL tovább erodálódhat, illetve meg kell fontolnia az olyan együttműködést a PMP-vel, amelynek nem ő diktálja a fő feltételeit.
Magyar szempontból is kiemelt jelentősége van a mostani választásnak, annak ellenére is, hogy ezúttal a romániai magyar polgároknak választási lehetőségük nem lesz. Ismeretes, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) úgy döntött, hogy a koalíciós jelöltek indítására vonatkozó javaslata RMDSZ általi elutasítása nyomán nem indít saját jelöltet, hanem a Fidesz-KDNP listájának befutó helyén induló Tőkés Lászlót támogatja. A Magyar Polgári Párt (MPP) pedig – gyakorlatilag identitását feladva – elfogadta, hogy alapvetően érdemi ellentételezés nélkül mondjon le a saját jelöltje indításáról, és támogassa az RMDSZ listáját. Az RMDSZ egyedül indul harcba a magyar választópolgárok voksaiért.
A szövetség vezetői most igyekeznek derűlátó nyilatkozatok révén magabiztosságot sugallni, mondván, nem kizárt a három képviselő bejuttatása sem, azonban a reális várakozások szerint két honatya juthat be az RMDSZ színeiben az EP-be, amennyiben a szervezet eléri az 5 százalékos parlamenti küszöböt.
Az RMDSZ kampánya sajátos: az európai forrásokból megvalósuló – vagy esetleg megvalósítható – projektek is felbukkannak ugyan, de a főbb hangsúly közismert személyiségek RMDSZ-t támogató nyilatkozatainak a propagálásán van. Ezek között Böjte Csaba az egyik legismertebb arc, de mégis Semjén Zsolt magyar kormányfő-helyettes RMDSZ-re való szavazásra buzdító nyilatkozatával találkozni a legtöbb helyen az internetes felületeken.
Ezzel próbálja azt sugallni a szövetség, hogy a korábbi feszültségek ellenére immár a magyar kormány is mögé állt.
Ami bizonyos szempontból mindenképpen így is van. Miután az MPP, majd az EMNP sem tudta megtörni az RMDSZ hegemóniáját, a budapesti kormánynak mindenképpen el kellett fogadnia a jelenlegi status quot, azt, hogy a bukaresti parlamentben továbbra is egyedül az RMDSZ van jelen magyar szervezetként. Ugyanakkor Semjén nyilatkozata egy szívesség viszonzásaként is értelmezhető: a magyar országgyűlési választások előtt az EMNT demokrácia-központjai mellett az RMDSZ is részt vett az erdélyi és partiumi polgárok regisztrációjának bonyolításában, illetve több RMDSZ-es vezető is közölte, hogy a Fideszre szavaz. A határon túli magyarokért felelős magyar kormányfő-helyettes némileg protokolláris nyilatkozatában most ezt viszonozta. Hasonlóan értékelhető Orbán Viktor és Kelemen Hunor csütörtöki, szatmárnémeti találkozója.
Szatmár megyében ráadásul más tétje is van a vasárnapi választásnak, hiszen időközi parlamenti választást is rendeznek az egyik választókerületben. Miután pedig nemrég Victor Ponta román kormányfő is a megyében járt, és összefogásra buzdította a románokat, nehogy a magyar jelölt nyerjen, a magyar miniszterelnök látogatása ennek az ellensúlyozását is szolgálhatta. A Fidesz ráadásul mindebből még abban a tekintetben is profitálhat, hogy azt kommunikálhatja: mindkét erdélyi magyar politikai oldalt – a Tőkés fémjelezte csoportot és az RMDSZ-t is – támogatta a mandátumszerzésben.
Vasárnap késő estére várhatóan kiderül, hogyan értékelik mindezt a magyar polgárok. A kérdés az, hogy az RMDSZ egyedül indulva könnyedén túllépi-e az öt százalékos küszöböt, sőt a hat százalékot is meghaladja a rá adott voksok száma, vagy az alternatíva hiánya inkább demobilizálólag hat az emberekre.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.