Olaszországban elég durván zöld igazolás-függővé tették az életet, ez pedig ott sem tetszik mindenkinek.
Egy pisai utazási iroda tulajdonosa figyelt fel egy olyan jelenségre, amitől a ferde torony majdnem kihúzta magát.
Miután Olaszországban október 15-étől az ottani mindennapok számos területén kötelezővé teszik a zöld igazolást (például a munkahelyre is csak ilyennel léphetnek be az alkalmazottak, de sok más helyre is) az ottani oltásellenesek – mert bármennyire is letarolta a járvány a félszigetet, oltásellenesek ott is vannak – eléggé felszisszentek.
Nos az utazási iroda tulaja beszámolt egy szürreális beszélgetősről, amit egy 40 év körüli olasz hölggyel folytatott. A hölgy tucatnyi repülőjegyet szeretett volna felvásárolni Brassóba – csak oda. Az utazási iroda tulajának kérdezősködésére hamar kiderült, hogy a hölgy egy 12 fős antivakszer társaság tagja, és táraival együtt úgy berágtak a kormányra, hogy eldöntötték: ők márpedig otthagynak csapot, papot, és inkább Romániába költöznek.
Először Angliát szemelték ki, ám az angol kormány is szigorított a járványszabályokon, így az angol kormányra is megsértődtek. Ekkor fordult a figyelmük Kelet-Európa, és ezen belül is Románia felé, ezt az országot ugyanis ők a szigorításmentes Mekkának látják, ahol elméletük szerint nyugodtan tengethetik oltásellenes mindennapjaikat, amíg a társadalom felelősebb része megoldja a nyájimmunitást, és végre vége lesz ennek az egész őrületnek.
Nem túl hízelgő, hogy így látnak minket külföldről, és ennek majd akkor isszuk meg a levét, amikor az összes ország vörös listára rak minket, és megint nem utazhatunk sehova.
Sebaj, majd jönnek hozzánk az oltásellenesek szerte a világból. Hátha behoznak pár új vírusmutációt is...
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.