// 2026. november 7., szombat // Rezso

Esti bréking: Lemondott a plagizálással vádolt közoktatási miniszter

// HIRDETÉS

Persze, búcsúlevelében elég pofátlanul azt írja, önszántából hagyja el a hajót.

Csütörtök este Sorin Cîmpeanu, a hazai közoktatás liberális és jó nagy plágiummal vádolt minisztere írt egy szép búcsúlevelet a Facebook-oldalán.

Bevezetőként csak annyit, hogy a közelmúltban száz szájból (politikai pártok, tanárok, újságírók, elsősorban a minisztert leleplező Emilia Șercan) elhangzott: mondjon már le, hiszen a sarokról is látszik, hogy plagizált. A vád természetesen nem ítélet, de jobb helyen ilyenkor úgy illik, hogy a gyanúba keveredett illető szépen lemond.

Nos, ez a kormány nem egy jobb hely, tehát egy ideig Cîmpeanu mester állta a sarat, összehordott hetet-havat, aztán most kapta a billentyűzetet s levelét megírta. Na de most tessék figyelni, mert rögtön az első mondat irtó pofátlanra sikeredett, idézzük:

„Úgy döntöttem, hogy saját elhatározásomból lemondok az oktatási miniszteri funkciómról.”

Bumm! Tehát nem azért mond le ez az ember, mert súlyos vádak érték és alapos a gyanú, hogy valóban plagizált. Hanem csak úgy, önszántából. Mert csütörtökön jó csütörtököt mondani.

A levél többi részéről szégyellünk is beszélni. Az immár volt miniszter tolja az üres blablát, amikor meg nem, lelkesen fényezi a saját tevékenységét.

Félreértés ne essék: nem állítja senki, hogy ez az ember nem ért el eredményeket munkája során. De ilyenkor talán nem ezt kéne habosra verni. Hanem az ember szép csendben összeszedi a cókmókot, leoltja a villanyt és becsukja maga után az ajtót.

Szóval, egyelőre ennyi biztos. Hogy ki lesz Cîmpeanu mester utódja? Azt meglátjuk holnap. Vagy jövő héten.

https://www.facebook.com/SorinMCimpeanu/posts/pfbid0YScZgoUoRNtWYaQ9BCLLZbNBhGH9LNgK3PzvpGbBJ5kH41sUTyh5cDtPiTtBBqr7l

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro