// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

És végre Kolozsvár is beléphet a huszadik századba!

// HIRDETÉS

A PR-dumák szintjén persze már a huszonkettedikben van, de egy (fél) körgyűrű azért nem sci-fi.

Hát elkezdődött!

Emil Boc polgármester diadalmasan jelentette be a Facebook-oldalán, hogy végre Kolozsváron is beindul egy olyan nagyberuházás, amin a legtöbb erdélyi nagyváros (pl. Szeben, Nagyvárad) elég régóta túl van: elkezdődik a körgyűrű építése. Vagyis hát az építést megelőző előkészítési szakasz első részének a kezdete: szerdán ugyanis a városháza aláírta egy konzorciummal a szerződést a Kolozsvár úgynevezett metropolisz-körgyűrűje megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére.

És még mielőtt lelkesen tapsikolni kezdenénk, vessünk egy pillantást a térképre és nézzük is meg, miről is van szó. Hát arról, hogy tulajdonképpen nem is körgyűrű megvalósíthatóságát vizsgálja majd az egyébként magyarországi és romániai cégekből álló társulás (Transinvest Budapest kft., Specialterv Építőmérnöki kft., Explan kft., Cadsil kft.), amely megnyerte a városháza által kiírt tendert.

Egy 38 kilométeres szakaszról van szó, amely kelet-nyugat irányban, dél felé kanyarodva kikerüli a várost. Körgyűrűnek akkor lehetne nevezni, ha észak felé is körülvenné Kolozsvárt és azon a környéken is tehermentesítené a várost a szörnyű közúti forgalomtól.

A hír persze mindenképpen jó, kérdés, hogy a megvalósíthatósági tanulmány elkészítési szerződésének aláírásától mennyi időnek kell majd eltelnie, amíg az első tranzit-kamion végre nyugodtan poroszkálhat Nagyvárad irányából Nagybánya vagy Beszterce felé és fordítva, ahelyett hogy a kolozsvári utcákon színesítené a pokoli dugókat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.