// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

És mire készül az előzetesből kiengedett olasz álsebész? Hát persze, hogy magánklinikát nyit!

// HIRDETÉS

Pazar válaszcsapás.

Kíváncsi volt arra, mivel foglalkozik most éppen Matteo Politi, az olasz álsebész, aki évekig dolgozott egy bukaresti szépségklinikán, mielőtt lebukott, és kiderült, hogy semmilyen orvosi végzettsége sincs?

Emlékezetes, hogy év elején előzetes letartóztatásba helyezték, amit júniusban változtattak bírói felügyeletre.

Ez azt jelenti, hogy kiengedték ugyan a börtönből, de nem hagyhatja el Bukarestet, és rendszeresen jelentkeznie kell a rendőrségen.

Nos, élelmes olasz barátunk nem azzal foglalatoskodik, hogy egy szoba mélyére visszahúzódva, megtörten, ujjait morzsolgatva várja a vádemelést, a tárgyalást és az ítéletet.

Dehogyis.

Éppen magánklinikát gründol.

Ezt ő maga tudatta. Mint közölte, Politi Med Center néven készül az intézmény megnyitására, ahol „Európa legjobb orvosai” dolgoznak majd, és amint készen állnak a nyitásra, szeretettel várja ismerőseit a nyitógálára.

Ehhez nem sok hozzáfűzni való van: Politi bebizonyította, hogy nem holmi pitiáner csaló, hanem igazi nagyvilági alak.

Azért nem biztos, hogy szeretnénk igénybe venni a magánklinikája szolgáltatásait.

Mint megírtuk, az ügyészek csalással és jogosulatlan orvosi tevékenység végzésével gyanúsítják. Utóbbi vádpont egyértelmű, előbbit pedig az indokolja, hogy átvert két személyt, mondván: magánklinikája van, ahol bérbe ad nekik egy helyiséget. Meg is kapta a foglalót, amit azonban soha nem fizetett vissza, bár a károsultak sem bérelhettek helyiséget.

Mint megírtuk, Politi évekig szépítette a pénzes bukarestieket, amikor kiderült, hogy hamis a diplomája, amit ráadásul egy álügyvéd bulizott ki neki.

Politi ekkor megpróbált olaszosan távozni, ám Kürtösnél a határőrök elcsípték, és visszavitték Bukarestbe.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro