// 2026. május 24., vasárnap // Eszter, Eliza

És akkor a miniszterelnök felvetette, hogy túl sok a főigazgató az egymillió főigazgató országában

// HIRDETÉS

Az állami vállalatoknál is komoly reformokat vár Florin Cîțu, mintha eddig nem is Romániában élt volna.

Rossz híreket kapott az egymillió főigazgató országa: Florin Cîțu miniszterelnök bemondta a rádióban, hogy ki kéne rúgni a minisztériumokból azt a sok fölösleges igazgatót. Pontosabban úgy fogalmazott, hogy egyelőre „arra bátorítja” a kollégákat, de hamarosan „fel fogja szólítani” őket, hogy sürgősen szervezzék át az alárendeltségükbe tartozó minisztériumokat a költségcsökkentés érdekében.

Ő ugyanis tavaly, még pénzügyminiszter korában, sikeresen átszervezte az illető tárcát (magyarán: kirúgott egy rakás naplopó, többnyire politikai alapon vagy rokoni, haveri szálak mentén kinevezett igazgatót), és – mit ad isten – jobban működött a kóceráj, mint előtte.

Cîțu arra is kitért, hogy az állami vállalatoknál is elkelne már egynéhány reform.

Bár az idei költségvetésbe súlyos pénzeket különített el a veszteséges, rosszul működő megavállalatok számára, ezt azzal a feltétellel tette, hogy ezek vezetői reformokkal állnak elő, azonban ez az év első felében nem történt meg. A miniszterelnök azzal fenyegetőzött, hogy több pénzt és haladékot nem ad, ő a tényleges reformokat akarja látni.

A Guerilla Rádió műsorvezetője természetesen nem hagyhatta ki a ziccert: felvetette a Prut-Barlád Vízügyi Medence Igazgatóságának árvízvédelmi osztályára felvett, zéró szakmai tapasztalattal és hozzáértéssel rendelkező expincérnő esetét, akit a magát politikai állatként definiáló Petru Avram vezérigazgató, a Iaşi megyei PNL alelnöke nevezett ki a posztra. Cîțu azzal mentegetőzött, hogy minden ilyen esetben lépett: ellenőrző testületeket küldött az illető intézmények nyakára és felmondásokat követelt.

Azt is mondta, hogy az állami vállalatok depolitizálása a fő céljaik közé tartozik.

Florin Cîțu alighanem elfelejtett egy fontos szempontot: ha tényleg megtisztítja az állami szférát a politikai, haveri, rokoni alapon kinevezett, inkompetens igazgatóktól és részlegvezetőktől, vészesen meg fog ugrani Romániában a munkanélküliség, mert ezek az alakok semmihez sem értenek.

Igaz, a munkanélküli segélyek kevésbé fogják megterhelni az állami költségvetést (és a mi zsebünket), mint a több ezer eurós vezérigazgatói fizetések. Azzal az erővel kazalba rakhatnánk, és elégethetnénk azt a sok pénzt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro