// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Erőszakba torkollt az internetadó elleni tüntetés Budapesten

// HIRDETÉS

Békés tüntetésnek indult az internethasználat megsarcolása ellen. A végén aztán néhányan megostromolták a Fidesz-székházat.

Erőszakba torkollt Budapesten a vasárnap este az internetadó ellen megtartott tüntetés. A békésen induló megmozdulás végén vandálok egy csoportja megrongálta a kormányzó Fidesz székházát.

A tüntetés elején a József nádor téren tartott tüntetésen az internetadóról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt Gulyás Balázs, a Százezren az internetadó ellen című, az új közteher ellen szerveződő Facebook-oldal alapítója.

A Fidesz megsarcolja és becsapja az embereket és a saját választóit is, mivel 2008-ban még ők is az internetadó ellen voltak” - hangoztatta a szónok a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtti teret megtöltő demonstrálók előtt.

A tüntetés kezdetekor a szervezők lejátszották Nyitrai Zsolt fideszes politikus egy 2008-as sajtótájékoztatójának hangfelvételét, amelyen kijelentette, hogy a Fidesz nem támogatja az internetadó bevezetését. A több mint 200 ezer követővel rendelkező közösségi oldal alapítója közölte: 48 óra „haladékot adnak a kormánynak", hogy visszavonja az internetadóra vonatkozó törvényjavaslatot; ha ezt nem teszik meg, kedden újra demonstrálni fognak.

Gulyás Balázs azt mondta: „a korrupt adóhatóságnak" és Orbán Viktornak sem fognak internetadót fizetni. A tervezett új közteherrel kapcsolatban megjegyezte, hogy Orbán Viktor távozásával biztosan nem lenne netadó.

A netadó bevezetésével a kormány elvágja Magyarországot a világtól, „lábon lövik a gazdaságot" és több ezer munkahelyet veszélyeztetnek - vélekedett. A kormánynak azért sem tetszik az internet, mert aki használja, az többet lát a világból - jelentette ki a tüntetés szervezője. A demonstráción többen Orbán Viktort és Putyin orosz elnököt ábrázoló zászlókat lengettek. A téren transzparens is feltűnt, az egyiken volt olvasható, hogy „bűnözőknek nem adózunk". Beszéde végén Gulyás Balázs azt kérte a résztvevőkről, hogy - tiltakozásuk jeléül - a náluk lévő mobiltelefonokat tartsák a magasba, és világítsanak az égbolt felé. A szervező emellett azt is kérte a demonstrálóktól, hogy járuljanak hozzá a költségekhez a rendezőknél.

Ezután a résztvevők - egy „nem a netadóra" feliratú molinó mögött - elindultak a József nádor térről a Fidesz Lendvay utcai székháza felé, hogy - a korábban jelzetteknek megfelelően - a náluk lévő nem használt számítástechnikai eszközöket lerakják a székház elé. A tömeg - rendőri biztosítás mellett - a József Attila utcán és az Andrássy úton vonult a Hősök tere felé. A tüntetők azt skandálták, hogy „nem hagyjuk!", illetve „Orbán, takarodj!".

Az internetadó ellen Budapest mellett több nagyvárosban - Pécsen mintegy négyszázan, Miskolcon néhány százan, Veszprémben több tucatnyian - is tüntettek.

És akkor nekimentek a Fidesz-székháznak

Az internetadó elleni tüntetés végén a szervezők a Hősök terén elköszöntek a demonstrálóktól, a tüntetők egy része azonban a Lendvay utcai Fidesz-székházhoz ment, megdobálták az épületet, és más, erőszakos cselekmények is történtek. A rendőrség esti közleményében azt írta, garantálják a közrendet, egyúttal jelezték, hogy kettős sorfalban felálltak a Fidesz-székház elé. Este tíz óra után megindulhatott a forgalom a Dózsa György úton.

Tüntetők egy csoportja a szervezők kérésére magukkal vitt régi számítástechnikai eszközökkel, például klaviatúrákkal kezdte dobálni a Fidesz-székház épületét. Az eszközöket a szervezők egy általuk ironikusan „eszköz-dobálósnak" nevezett, a Youtube videomegosztó portálra helyezett videóban is kérték a tüntetőktől. 

Többen felmásztak a székház földszinti erkélyére, ahová két uniós zászlót is kifüggesztettek. A demonstrálók a „Viktátor", „demokráciát", „Európa", „áfacsalók" felkiáltásokkal és hangos éljenzéssel kísérték a dobálást, majd megjelent egy, „az alaptörvény érvénytelen" feliratú molinó is.

A tüntetők a Fidesz-székház több ablakát is bedobták, és több helyen a redőnyöket is megrongálták. A székház előtti kerítés egy darabját kidöntötték. Több tv-stáb tagjait is inzultálták, a HírTV riporterét egy alkalommal megakadályozták abban, hogy tudósítson a helyszínről.

A Lendvay utcai Fidesz-székházhoz érkező demonstrálók közül néhány, arcát sállal, csuklyával takaró ember megrongálta a székház két nyílászáróját. Az ingatlan kerítését bedöntötték, felmásztak az erkélyre.

A rendőrség a Fidesz székházánál történtekkel összefüggésben hat embert vett őrizetbe garázdaság miatt - derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfő kora hajnalban közzétett közleményéből.

A rendőrség azonosította, elfogta, előállította, gyanúsítottként kihallgatta, és őrizetbe vette G. Antal és Z. András 19 éves, Sz. I. Ábel 21 éves és B. Gábor 33 éves budapesti lakosokat, Sz. Zoltán 35 éves tatabányai lakost és R. Milán 26 éves soproni lakost.

Garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya folytatja az eljárást - tartalmazza a rendőrség közleménye.

De mit akarnak az internetadóval?

A parlamentnek kedden benyújtott adótörvény-javaslat tartalmazta az internetadót, amelyet az internetszolgáltatóknak kellene megfizetniük, a javaslat szerint 150 forintot minden megkezdett gigabájt forgalom után.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szerdán kijelentette, a kormánypárti képviselőcsoport az adó bevezetését úgy képzeli el, hogy az a magánszemélyek után maximum 700 forintos havi terhet jelenthet, de ennek megfizetését is a szolgáltatókra hárítanák olyan formában, hogy azt ne terhelhessék át a fogyasztókra. A gazdálkodó szervezeteknél is elképzelhetőnek nevezte egy felső határ megszabását.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán egyeztetett a távközlési szolgáltatók képviselőivel, a találkozóról kiadott közlemény szerint a miniszter az adó bevezetésének okaként azt jelölte meg, hogy a telefonforgalomra kivetett távközlési adó megkerülésére használták az internetet, s ezt a kiskaput kívánja az állam bezárni az internetadó bevezetésével, amiből 20-25 milliárd forint bevételre számít a költségvetés. Az egyeztetésen a miniszter jelezte, hogy készek a szolgáltatók javaslatainak figyelembe vételére, és arra van is mód a törvény parlamenti elfogadásáig.

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

 

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS