// 2024. október 3., csütörtök // Helga
hegymászó

Erőss Zsolt nyomdokaiba lépne újabb csúcshódításával a nagyváradi Varga Csaba

A váradi hegymászó szombaton indult útnak újabb kalandja felé.

Nem sokat pihent a babérjain Varga Csaba nagyváradi hegymászó, aki nemrég hódította meg a Hidden Peaket: a Kalifa Alpin Csapat tagja szombaton már útnak is indult Nepál fővárosa, Katmandu felé, hogy meghódítsa a világ 7. legmagasabb hegycsúcsát, a 8167 méter magas Dhaulagirit.

A hegymászó dohai átszállással, a tervek szerint vasárnap érkezik meg Katmanduba.

Varga Csaba pótlólagos oxigén és a magashegyi teherhordók segítsége nélkül próbálja megmászni a csúcsot, és ha sikerrel jár, ez lesz az ötödik „nyolcezrese”.

Az előző csúcssikere, a 8080 méter magas Hidden Peak megmászása volt, a mostoha körülmények között, hóviharban teljesített kihívás óta alig másfél hónap telt el. Miután hazatért a sikeres expedícióról, néhány pihenéssel töltött nap után vetette fel egy újabb nyolcezres expedíció gondolatát, még az idei őszi szezonban. 

„Nem terveztem, hogy idén újabb expedícióra indulok, a Hidden Peak kemény feladat volt, nagy nehézségek elég állított a hegy, de hazaérve, néhány nap nyugalom után úgy éreztem, maradt még erőtartalékom. Szeretném kipróbálni magam a Dhaulagirin is” – mondta Varga Csaba.

A világ 7. legmagasabb csúcsát eddig magyar részről csak Erőss Zsoltnak sikerült meghódítania „tiszta mászással”, még 2006-ban. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro