// 2026. szeptember 2., szerda // Rebeka, Dorina

Erdélyi körúton Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéi

// HIRDETÉS

Böjte Csaba ferences szerzetes kezdeményezésére.

Május végéig tartó erdélyi körúton mutatják be Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét, amelyet Ternyák Csaba egri érsek hozott el kedden Nagyváradra, a körút első állomására.

Az elkövetkező napokban Nagyszalontán, Temesváron, Szászvárosban, Petrozsényben, Déván, Gyulafehérváron, Kolozsváron, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Marosillyén és Székelyhídon tartanak szentmisét az ereklye fogadása alkalmából. Ez ünnepi alkalmakon a nagyszalontai Béke királynője otthon gyermekei előadásával idézik fel Szent Erzsébet alakját.

A nagyváradi székesegyházban az ereklye fogadására tartott szentmise után Ternyák Csaba érsek a közmédiának elmondta: a Sárospatakon született Szent Erzsébetre különleges ajándékként tekintenek az egri főegyházmegyében. Szent Erzsébetet a szeretet szentjének tekintik, aki képes áldozatot hozni a szeretetért. Az érsek elmondta: Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke kereste meg az erdélyi körút javaslatával, és mindketten úgy gondolták: szükség van arra, hogy Szent Erzsébet szeretetét időről-időre megfoghatóvá tegyék.

Böjte Csaba szerzetes - aki körbeviszi az ereklyét Erdélyen - elmondta, Sárospatakon misézett abban a templomban, ahol az ereklyét őrzik, és akkor támadt az ötlete, hogy „elhívja Erdélybe" Szent Erzsébetet. „Érsek atya nemcsak hogy elengedte, hanem maga hozta le, hogy az irgalmasság iskolájának a nagy tanítójától tanuljunk mindannyian" - mondta Böjte Csaba.    
Hozzátette, az irgalmasság évében nagy szükség van „az irgalmasság szentjének" bemutatására. Szent Erzsébet „nem ítélt el senkit, hanem ahol tudott, jót tett. Ha ezt meg tudnánk tanulni tőle, élhetőbb világ lenne a Kárpát-medencében, és itt, Erdélyben" - fogalmazott a ferences szerzetes. 

Árpád-házi Szent Erzsébet 1207-ben született II. András és merániai Gertrúd harmadik gyermekeként. I. Hermann thüringiai őrgróf fiával, Lajossal kötött 1221-ben házasságot, melyből három gyermeke született. Húsz éves volt, amikor férje meghalt, és mert nem volt hajlandó lemondani fia fejedelmi jogairól, sógorai mindenétől megfosztották. Az egyébként is szegénységre vágyó asszony kenyerét fonással kereste, gyermekeit ékszerei eladásából neveltette. Gyóntatója utasításai szerint igyekezett egy kolostori szabályok szerint élő, de fogadalmat nem tett apácákból álló, jótékonyságot és betegápolást gyakorló szerzetesrendet létrehozni.

Ő honosította meg Németországban Assisi Szent Ferenc harmadrendjét. 1231-ben megbetegedett, utolsó napjaiban mindenét szétosztotta. Marburgi sírja fölé nem sokkal halála után templomot emeltek, ez a német gótika első megmaradt emléke. A sírnál történt számos csodálatos esemény miatt már 1235-ben szentté avatták.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?
Főtér

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök
Székelyhon

Este nyolctól hajnali négyig futószalagon buktak le az ittas sofőrök

Csaknem kétszáz ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a közlekedési rendőrök az elmúlt két éjszaka egy országos ellenőrző akció során. További tizenhat sofőrnél tiltott szerek fogyasztását mutattak ki a tesztek.

// még több főtér.ro