// 2025. november 16., vasárnap // Ödön

Erdélyben kampányol a Párbeszéd Magyarországért kormányfőjelöltje

// HIRDETÉS

Karácsony Gergely az RMDSZ sokszínűségét és előválasztási rendszerét dicsérte Kolozsváron.

Kijelentése szerint tanulni érkezett Erdélybe Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért párt miniszterelnök-jelöltje, és megmutatni azt, hogy van felelős, nemzetben gondolkodó ellenzéke Orbán Viktornak Magyarországon.

A politikus kétnapos erdélyi látogatása elején egy kolozsvári sajtótájékoztatón beszélt erről. Úgy vélte:

a magyarországi ellenzéknek sokat lehet tanulni az RMDSZ sokszínű egységéből,

elvi elkötelezettségéből és kompromisszumkészségéből, valamint a szövetség által alkalmazott előválasztási rendszerből is. A magyarországi ellenzék ugyanis szintén sokszínű, és a választási rendszer miatt mégis egységesen kell fellépnie.

Hozzátette: azt is meg szeretnék mutatni Erdélyben, hogy Orbán Viktornak van felelős, nemzetben gondolkodó ellenzéke Magyarországon. Utóbbi bizonyítására pártjának a választási rendszer átalakítására vonatkozó elképzeléseit ismertette. Szerinte ugyanis Magyarország álságos politikát folytat, amikor azt mondja, hogy támogatja az autonómiatörekvéseket Erdélyben, de olyan választási rendszert alakított ki a határon túli magyarok politikai képviseletére, mely pont az autonómia lehetőségét veszi el tőlük.

Karácsony Gergely szerint a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választók számára egy speciális önálló választókerületet kellene létrehozni, amelyben

a határon túliak saját jelöltjeik közül választhatnának.

Szerinte ez a javaslat békét hozhatna a nemzeti összetartozás ügyében. Hozzátette, a jelenlegi rendszer azért nem jó, mert „a magyar belpolitika összes, mocskát, konfliktusát” ráterheli az erdélyi magyarokra. A Demokratikus Koalíció által javasolt rendszer pedig szerzett jogot vonna meg a határon túli magyaroktól, amit a politikus szintén megengedhetetlennek tart.

A Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje szerint a kettős állampolgárságról 2004-ben tartott népszavazáskor a baloldal által elindított, de az utóbbi években csúcsra járatott gyűlöletpolitika eredménye, hogy a magyarországi polgárok egy része a határon túli magyarokkal szemben is előítéletes, és jelentős hányaduk elutasítja a határon túliak választójogát.

„Amikor a Fidesz politikai túszként magával rángatja az erdélyi magyarságot, akkor nemcsak cinikus szavazatvásárlást tesz, hanem sokat árt egy össznemzeti ügynek, mert az erdélyi magyarokat a saját politikai harcai eszközeiként használja fel” – fogalmazott az ellenzéki politikus.

Karácsony Gergely elmondta: megváltoztatnák a határon túli támogatások rendszerét is, és

kiiktatnák a pártpolitikai megfontolásokat az erdélyi kultúra és újságírás támogatásából,

és nem támogatnák például határon túli sportlétesítmények építését.

„Sok olyan támogatás érkezik Magyarországról, amely nem megalapozott, olyan célokra, amelyek nem biztos, hogy a legfontosabbak. Ezek eléggé bicskanyitogatóak a magyarországi közvélemény számára, és sokat ártanak, mert elidegenítik az erdélyi társadalmat a magyarországitól (...) – jelentette ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro