Az új naptárban montázsok mutatják be a települések régi és mai arculatát.
Újrafotózott régi képeslapok szerepelnek a Százszorkép Kiadó új erdélyi falinaptárában. A dokumentumértékű kiadványba a régi felvételeket Balázs D. Attila, az Erdély Anno 1895-1944 album szerzője válogatta több ezer antik levelezőlap közül.
A szerkesztéskor kihívás volt olyan száz évesnél is régebbi lapokat válogatni az újra fotózáshoz, hogy végül a régi és az új felvételből összeállt montázs megállja a helyét egy művészi igényű falinaptárban - közölte a Százszorkép Kiadó az MTI-vel.
A kiadványban egy oldalon köszön vissza a száz évvel ezelőtti és a mai Nagyvárad, Marosludas, Nagyszalonta, Kiskapus, Dicsőszentmárton, Gyergyószentmiklós, Nagyszeben vagy Marosvásárhely, valamint Nagybaromlak, Szentágota és Lesses erődtemploma, a Gyilkos-tó környéke. A kiadvány borítóján Nagyvárad főtere, az egykori Szent László tér szerepel, amelynek tervbe vett átépítése heves vitákat szül ma is szakmai, civil és politikai téren egyaránt.
A montázsokat magyar és idegen nyelvű leíró szövegek kísérik, akárcsak a kiadvány párjában, a 2015-ös Nagy Magyarország Anno naptárban szereplő régi képeket - olvasható a tájékoztatóban.
Torockó és környéke régi képeslapokon címmel megjelent az első olyan kötet is, amely a népművészetéről és épített örökségéről híres erdélyi falu 1945 előtti képi történetét dolgozza fel. A helyenként felnagyított, dokumentum értékű régi felvételek között megtalálható a legelsőnek mondható 115 éves képeslap is.
A Balázs D. Attila által írt és szerkesztett könyv az eddig felkutatott legrégebbi képes levelezőlapokat mutatja be a térségből a szerző magángyűjteménye, valamint az Országos Széchényi Könyvtár és a Zempléni Múzeum gyűjtése segítségével. A lapokhoz érdekes, ám kevésbé ismert korabeli szövegek is kapcsolódnak száz éves útikönyvekből, szinte elfeledett történelmi munkákból.
Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.
Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.

További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.

Újabb erőszakos bűncselekményt követtek el kiskorúak. Egyre több az Airbnb-típusú lakás az országban.