Így kell ezt csinálni.
FRISSÍTÉS:
A kevéssé emberbarát mai társadalom bezárkózásra és védekezésre ösztönzi az embereket, de a zárt felszín alatt kincsek vannak, ezt mutatja fel a Testről és lélekről című alkotás – mondta Enyedi Ildikó, a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon (Berlinale) a legjobb filmek járó Arany Medve díjjal kitüntettet munka rendezője szombaton a német fővárosban a díjátadó után tartott sajtótájékoztatón.
Enyedi Ildikó kiemelte, hogy filmjében nincs semmi „ezoterikus” és önmagáért való stílusmutatvány. Azt akarták elmesélni, hogy miként birkózik meg két ember egy helyzettel, amely arra kényszeríti őket, hogy kilépjenek megszokott, biztonságos, védett környezetükből és kockázatot vállaljanak az igazi, teljes életért.
A vágóhíd a mai társadalom modelljét képviseli, de nem egy „lekoszlott kelet-európai hely”, hanem „takaros, tiszta, jól szervezett, automatizált, ám embertelen munkahely”, ahol egyáltalán nem fontos, hogy mi történik a benne dolgozó emberekben.
Ez a helyszín jó kiindulópont annak megmutatására, hogy miért annyira zárkózottak az emberek; a környezetük miatt, amely nem ösztönzi őket arra, hogy teljes életet éljenek – mondta a rendező.
A vágóhíd ellenpontja az álombéli erdő, ahol ugyan nehéz fennmaradni, mert kemény, hideg és táplálékban szegény, de lehetőséget ad a teljes életre. A vágóhídra hurcolt szarvasmarháknak pedig az erdőben élő szarvasok a „szabad fivérei és nővérei” – mondta.
Korábban beszámoltunk arról, hogy az épp zajló Berlini Filmfesztivál egyetlen versenyben levő magyar nagyjátékfilmje, Egyedi Ildikó Testről és lélekről című opusza elnyerte a világ filmkritikusait tömörítő szervezet (FIPRESCI), az ökumenikus zsűri és a Berliner Morgenpost olvasói zsűrijének díját.
Nos, azóta a film elhozta a Berlini Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét is. Ennél nagyobb sikerre ezen a feszten már nem lehet számítani.
Megjegyzendő, hogy a magyar filmek közül legutóbb Mészáros Márta Örökbefogadás című filmje nyert Arany Medvét Berlinben. 1975-ben.
Így vette át a díjat Enyedi Ildikó:
A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy egy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, „mint egy pohár víz”, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként „rejtsék el” az alkotásban a film témáját, amely csak „jószívű” embereknek mutatkozik meg.
A Berlinalén nemcsak a zsűriről bizonyosodott be, hogy „nagy szíve van”, hanem a nézőkről is, akik csodálatosan fogadták az alkotást – tette hozzá a Simon mágus után 18 évvel új nagyjátékfilmmel visszatérő Enyedi Ildikó.
Mécs Mónika producer köszönetet mondott a rendezőnek és a stábnak a munkáért, a Magyar Nemzeti Filmalapnak a támogatásért, és a Berlinale szervezőinek is, azért, hogy felfedezték a filmet.
A Magyar Nemzeti Filmalap vezetője, Havas Ágnes az MTI-nek azt mondta, hogy „hatalmas elismerés ez a sok-sok díj. Nagyon örülünk, hogy megállíthatatlanul folytatódik a magyar filmek diadalútja a legfontosabb nemzetközi seregszemléken.”
A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják: hogy szarvasok egy erdőben és szeretik egymást.
Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika mellett Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplője Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása, korábban a Magvető kiadó igazgatója volt. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.
Az Arany Medve díjas alkotással nyitják meg február 26-án Budapesten a 3. Magyar Filmhetet, a magyarországi mozikban március 2-tól vetítik, romániai forgalmazásáról egyelőre nincs hír.
A Berlinale a cannes-i és a velencei mellett a legjelentősebb az A-kategóriás filmfesztiválok sorában. Legfőbb díjaiért – az Arany Medvéért és a fő alkotói kategóriákban kiosztott Ezüst Medvéért – 18 alkotás versenyzett az idén. A vasárnap véget érő 11 napos fesztiválon valamennyi szekciót együttvéve 403 filmet mutattak be.
Díjjal tér haza a szemle másik magyar nagyjátékfilmje, Török Ferenc 1945 című alkotása is: a szerzői filmek és innovatív zsánerfilmek legújabb tendenciáit felvonultató Panoráma szekcióban bemutatott dráma a harmadik díjat kapta a közönségszavazáson. A szekcióban 43 országból 50 nagyjátékfilmet mutattak be.
Román vonatkozása is volt a díjátadónak: a valamely alkotói területen – zene, díszlet, vágás, kosztüm vagy kameramunka – mutatott kiemelkedő teljesítményért járó Ezüst Medvét az Ana, mon amour (Szerelmem, Ana) című román film vágója, Dana Bunescu kapta.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.
A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.
Rogobete szerint elég orvos van az országban a lakosságra számítva, csak rosszul vannak elosztva. Természetvédelmi területen akartak repülőteret építeni, a Környezetvédelmi Őrség időben közbelépett.