// 2026. október 16., péntek // Gál

Ennyi pénzünkbe került eddig a koronavírus-járvány

// HIRDETÉS

A pénzügyminiszter elárulta, mennyivel terhelte meg az államkasszát a kór.

Alaposan megterhelte az államkasszát az év elején beütött koronavírus-járvány: Florin Cîţu pénzügyminiszter most már számszerűsítette is, mennyit kellett az adófizetők pénzéről a járvány elleni intézkedésekre költeni.

Nem kis összegről van szó: a tárcavezető szerint a Kínából érkezett kis dög eddig 3,1 milliárd lejt húzott ki a zsebünkből.

És ez még csak nem is az első félév: öt hónapról van szó, a júniusi összeg még nincs benne.

Cîţu szerint ennyit kellett a kórral közvetlenül összefüggő kiadásokra költeni, vagyis minden, a megelőzésre, a kórházak és az egészségügyi személyzet védőeszközökkel való ellátására kifizetni.

Azonban az egészségügyi személyzetnek a kemény munkáért járó többletjuttatás még ebben sincs benne, azt ugyanis még nem fizették ki.

És persze mivel a járvány még mindig nem múlt el, a miniszter azt is jelezte, hogy további kiadásokra kell számítani a vírus miatt.

Arra is figyelmeztetett, hogy az egészségügyi válság hatásait nem lehet teljesen közömbösíteni, de minimalizálni igen. Például azzal hogy a júniusi adóbevételek a jelek szerint nagyobbak lesznek, mint a tavaly júniusiak.

Hogy ezt hogy tudta a járvány sújtotta gazdaság elérni, az nagyjából a csoda kategóriába sorolható.

Már ha valóban igaz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro