A marosvásárhelyi tüntetés szervezői 4–5 ezer résztvevővel számolnak. Nem mindenki fog elférni a prefektúra előtti téren, a helyi önkormányzat mégsem szándékszik lezárni a forgalmat.
Csak megszorításokkal engedélyezte a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal a Római Katolikus Gimnázium védelmében szerdára meghirdetett tüntetést – tudta meg az MTI Holló Lászlótól, a demonstrációt bejelentő Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatójától.
Holló László elmondta: 4–5 ezer résztvevőre számítanak a tiltakozáson, és ennyit is jelentettek be, a polgármesteri hivatal illetékes bizottsága azonban csak a járdán és a prefektusi hivatal előtti téren engedélyezte a gyülekezést, ahol töredéke fér el a bejelentett tömegnek. Hozzátette: közölték vele, hogy a forgalmat nem állítják le a prefektusi hivatal előtti úton.
A szervezőknek a megszorítások miatt arról kell gondoskodniuk, hogy
Hozzátette: a saját rendfenntartóik segítségével megpróbálják majd betartatni a velük szembe támasztott követelményeket. „Katonanemzet vagyunk, és mert ez a tüntetés egy szent cél érdekében van, bízom benne, hogy mindenki megfelelőképpen fog viselkedni” – fogalmazott Holló László.
A Státus alapítvány vezetője szerint a szervezők továbbra is azt várják, hogy minél többen vegyenek részt a tüntetésen. Hozzátette, rövid lesz a tiltakozás. Jakubinyi György érsek, a Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, és a szülők képviselője fog beszédet mondani.
Bár jövő héten kezdődik a 2017-2018-as tanév,
A Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, Jakubinyi György érsek szerdára, helyi idő szerint 18 órára hívott tüntetni „minden jóakaratú embert” Maros megye prefektusi hivatala elé.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Magyarországi motoros vesztette életét egy balesetben szerdán a 67C jelzésű országúton, a Transalpinán, miután egy kanyarban feltehetően elvesztette uralmát a jármű felett, és nekiütközött a fém szalagkorlátnak.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.

További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?

További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.

… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.

További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.

Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!

Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.