// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Elvitte a DNA a hivatal vezetőjét, kineveztek egy újat, máris lebukott korrupció miatt

// HIRDETÉS

Hát így mennek a dolgok a jogsigyárként emlegetett suceavai jogosítvány-kibocsátó hivatalnál. Egyszerűen nem találnak makulátlan embereket. Persze lehet, hogy nem is akarnak.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) lassan létrehozhat egy külön részleget, amely kizárólag a suceavai jogosítvány-kibocsátó hivatallal foglalkozik.

Miután az ügyészek a tavaly novemberben kiderítették, hogy a hivatal már-már maffiaszervezetként működik – szép kis összegért cserében jogosítványokat osztogattak a sofőrvizsgára jelentkezőknek –, 14 személyt vettek őrizetbe, köztük a hivatal vezetőjét, Radu Ionuţ Obreját is, aki a DNA szerint a teljes bűnszervezet működését koordinálta, ő jelenleg is előzetesben csücsül két másik kollégájával együtt.

Na de itt nem ért véget a történet, sőt: a suceavai jogosítvány-kibocsátó hivatal élére kineveztek egy bizonyos Viorel Donciut, aki korábban a Máramaros megyei hivatalt vezette, és mit ad Isten, a DNA csütörtökön őt is korrupcióval vádolta meg, sőt már vizsgálati fogságba is helyezték.

A duplán korrupt Donciu nem a „nagy művet” folytatta tovább, ő még a korábbi munkahelyén piszkolta össze a kezét: a DNA azzal vádolja, hogy pénzt adott egy megyei tanácsosnak, hogy tisztségbe maradhasson, ahol aztán vígan gyűjtögethette az ajándék-eurókat a a sofőrvizsgára jelentkezőktől, ráadásul járműbejegyzésekkel is seftelt.

Szóval sikerült a velejéig korrupt suceavai hivatal élére egy „makulátlan” figurát ültetni, akit most befolyással üzérkedéssel, csúszópénz elfogadásával vádolnak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro