// 2024. december 21., szombat // Tamás
Székelyföld

Elutasítja a székely autonómiatervezetet a törvényhozási tanács

// HIRDETÉS

Hát persze, hogy az „egységes nemzetállamra” hivatkoznak.

Elutasításra javasolta a szakértőkből álló bukaresti törvényhozási tanács Székelyföld autonómiastatútumát, amelyet állampolgársági kezdeményezésként terjesztett a testület elé novemberben egy gyergyói bizottság - tudta meg a Krónika a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) elnökétől.

Árus Zsolt (képünkön) a lap pénteki számában számolt be arról, hogy a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló törvényhozási tanács negatívan véleményezte az autonómiatervezetet. A tizenöt oldalas indoklásban a szakértők kifejtik: azért javasolják a törvényjavaslat elutasítását, mert álláspontjuk szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes.

Romániában minden jogszabálytervezetet - függetlenül attól ki és milyen módszerrel terjeszti elő - először a törvényhozási tanács véleményez, a testület állásfoglalása azonban nem kötelezi a törvényhozókat. Mivel ebben az esetben állampolgári kezdeményezésről van szó, a véleményezést a tervezettel együtt harminc napon belül megjelentetik a hivatalos közlönyben, ezután elkezdődhet a parlament elé terjesztéshez szükséges legalább százezer aláírás összegyűjtése tizenegy megyében.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tavaly júniusi együttes ülésén született határozat arról, hogy állampolgári kezdeményezésként terjesztik ismét a román parlament elé az SZNT autonómiastatútumát, ám az e célból alakult bizottság néhány tagját önkormányzati képviselővé választották júniusban, ami összeférhetetlen a bizottsági tagsággal.

Ezért döntött úgy a GYSZT, hogy maga alakít újabb testületet. Árus Zsolt a Krónikának azt mondta, a GYSZT készen áll arra, hogy folytassa az elkezdett munkát.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke ezzel szemben egyszerűbb, racionálisabb megoldásnak tartja, hogy az erdélyi magyarság parlamenti képviselete terjessze a törvényhozás elé az autonómiastatútumot. Az SZNT-elnök a Krónika megkeresésére kifejtette, a választási kampányban volt olyan jelölt, jelenleg már képviselő, aki a televízió nyilvánossága előtt ígérte meg, hogy beterjeszti a tervezetet.

Izsák ezt járhatóbb útnak tartja, és csak végső megoldásként folyamodnának az állampolgári kezdeményezéshez. Ahhoz, hogy állampolgári kezdeményezésként kerüljön egy tervezet a parlament asztalára minden megyéből legkevesebb ötezer aláírást kell gyűjteni. „A folyamatban a legegyszerűbb beletenni az autonómiatervezetet egy borítékba, és elküldeni a törvényhozási tanácsnak, de a neheze az aláírásgyűjtés" - mondta az SZNT elnöke. A székelyföldi autonómia­statútumról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. Mindkét tervezetet érdemi vita hiányában, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el, a törvényhozási tanács pedig korábban is negatívan véleményezte a dokumentumot.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan ejti túszul a szélsőséges politika az egészségmegőrzést?

Sánta Miriám

Călin Georgescu a testét és az egészségét edzi egy jeges alpesi tó vizében. Erő, egyensúly, nyugalom – Isten hozott a szélsőséges politikai egészségmegőrzés világában.

Az Uralkodó, a Trónkövetelő és a Történelem

Sólyom István

Két dolog van, amin nem érdemes bosszankodni. Az egyik, amin tudunk változtatni, a másik, amin nem.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A szintetizátor az első igazán új hangszer az emberiség történetében

Ercsey-Ravasz Ferenc és Herbály Dorottya az elektronikus zenével foglalkoznak – tudományosan. Mindennapi szórakozásunk keletkezéséről, eszközeiről viszont keveset tudunk. Mi fán is terem a szintetizátor?

A moldovai folk rock úgy robbant fel Kolozsvár közepén, hogy azonnal leomlottak a határok

A zene olyan kommunikációs forma, amely jó esetben betemeti a lövészárkokat. A sors úgy hozta, hogy megnézhettem a moldovai Lupii lui Calancea zenekar koncertjét. És pontosan ez történt.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…
Főtér

Erdély fővárosában előbányásztak és újra felavattak egy nem új Woodrow Wilson-szobrot…

… Marcel Ciolacu szerint a saját mandátuma végén Románia igazi kis-nagyhatalom lett… és a ciolacui tézisekre némileg rácáfolva a hazai infláció éppen nő, nem csökken.

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése
Krónika

OTP-sből „transzis”: elkezdődött az új bankkártyák kikézbesítése

A Transilvania Bank megkezdte több mint 320 000 bankkártya átadását az OTP Bank Románia ügyfelei számára. A bankkártyákat az ügyfelek 2025. március 3-tól használhatják – tájékoztatott pénteken a BT kommunikációs osztálya.

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek
Főtér

Diana Șoșoacă megint megduplázott egy rendőrségi büntetést a nagy szájával – vasárnapi hírek

Eközben a CFR a szolgáltatások minősége helyett megint a jegyárakon emel, egy 72 éves néni pedig bemutatta, hogy viselkedik egy felelős állampolgár.

Segélykérő levél egy ismeretlentől
Székelyhon

Segélykérő levél egy ismeretlentől

Megrendítő levelet dobtak be a csíkszeredai Tudor Vladimirescu utca egyik lakóházi szemeteskukájába szerdán. Vélhetően egy segélykiáltásról lehet szó.

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba
Krónika

Megvan, mikor olvad bele az OTP Románia a Transilvania Bankba

Az OTP Bank Románia 2025. február 28-tól Transilvania Bankká válik – tájékoztatott csütörtökön a BT kommunikációs osztálya.

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón
Székelyhon

Autók ütköztek és törtek össze Csíksomlyón

Két autó ütközött péntek délután Csíksomlyón, a Szék útján. A baleset következtében mindkét jármű megrongálódott, a forgalom pedig nehézkesen halad az érintett útszakaszon.

// még több főtér.ro